22_03_29_erdmost_nincskep

Nem került bajba a Romics

22_03_29_erdmost_nincskep

Nem került bajba a Romics

Sokáig kérdéses volt, hogy az orvosok és szakdolgozók bérrendezéséről szóló törvény hogyan alakítja át az egészségügyet és milyen hatást gyakorol majd a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény működésére. Bár veszített el orvosokat a vezetőség, az összkép pozitív.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Október 1-jén fogadták el és március 1-jén lépett életbe az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, melynek értelmében március 1-től csak és kizárólag alkalmazottként lehet dolgozni az állami egészségügyben. Bárány Zsolt főigazgató elmondta, hogy a kórházakban ez nem jelent komoly gondot, hiszen ott a szakdolgozók és az orvosok eddig is alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, de a Romicsban más a helyzet. „ Az orvosaink nagy része  korábban vállalkozóként, másodállásban látta el a feladatait. Március 1-től erre nincs lehetőség.”

Mint mondta, minden vállalkozó orvossal leültek beszélgetni és többször is egyeztettek, majd izgatottan várták az eredményt. Végül, bár veszítettek el dolgozókat, akiket nagyon sajnálnak, de összességében elégedettek lehetnek az eredménnyel. „Hihetetlenül jól jöttünk ki ebből a váltásból. Összesen öt orvost egy pszichológust és három szakdolgozót veszítettünk el . Az orvosok egy részét már most, március 1-től sikerült pótolni, van, akit csak áprilistól.” Az főigazgató hozzátette, hogy akik a Romics mellett kórházban is dolgoznak, azoknak még engedélyeztetniük kell a másodállást, ami még 3 hónap izgalmat jelent, de bizakodó a jövőre nézve.

Egyébként nem csak a távozó orvosokat sikerült pótolni, hanem olyan szakrendelésre is sikerült orvost szerezni, ahol eddig mostoha körülmények uralkodtak. „Mozgásszervi rehabilitációs szakorvosunk például május óta nem volt egy sem, most lesz kettő is. Ortopéd orvos kettő volt, ebből is több lesz, jövő héttől minden nap lesz ortopédia rendelésünk.”

Bárány Zsolt a rendelési időkkel kapcsolatos változásokat részletesen a Dr. Romics László hivatalos Facebook oldalán tette közzé:

Neurológia:

• 3 x 6 óra veszteség március 1-től

• 1 x 6 óra pótlása jelenlegi orvossal március 1-től

• 2 x 6 óra pótlása új orvossal április 1-től

Nőgyógyászat:

• 1 x 6 óra veszteség

• 1 x 6 óra pótlása április 1-től új orvossal

Pszichiátria:

• 1 x 15 óra veszteség

• keressük az új orvost (interjú március 2)

Pszichológia:

• 1 x 15 óra veszteség

• 1 x 30 óra pszichológus májustól

Sebészet:

• 1 x 4 óra veszteség

• 1 x 15 óra új orvossal március 22-től

Kardiológia:

• 1 x 4,5 óra veszteség

• keresünk új kollegát

Ortopédia:

• mindenki marad

• további 1 x 4,5 óra március 1-től

• további 2 x 6 óra március 5-től

Mozgásszervi rehabilitáció:

• május óta nem volt orvosunk

• 3 x 6 óra március 1-től

• 2 x 6 óra március 4-től

Endokrinológia:

• eddig 1 x 6 óra volt

• további 1 x 6 óra április 1-től

Bőrgyógyászat:

• eddig heti 4 alkalom

• március 1-től minden nap van

Urológia:

• eddig heti 3 alkalom ( hétfő, kedd és péntek)

• április 15-től 1 x 6 óra csütörtökön

+2:

• Új szakma március 1-től: Onko-hematológia

• Fogszabályozás február 1-től: minden nap van rendelés

(A felsorolásban nem szereplő szakterületek esetében nem történt változás.)

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email