22_03_29_erdmost_nincskep

A leggazdagabb, az élelmes és a többiek

22_03_29_erdmost_nincskep

A leggazdagabb, az élelmes és a többiek

Érd volt polgármesterét, a fideszes T. Mészáros Andrást nincs ki letaszítsa az érdi politikusok vagyonlistájának első helyéről. Összehasonlítottuk az érdi képviselők idén januárban és egy évvel korábban leadott vagyonnyilatkozatait. Jövő héten a Szövetség képviselőinek vagyonnyilatkozatairól írunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Az ingatlanos

T. Mészáros András (Fidesz–KDNP–Összefogás, kompenzációs lista) a képviselők közül a leggazdagabb, még úgy is, hogy korábbi, milliót meghaladó polgármesteri jövedelme jelentősen megcsappant a 2019-es választási kudarc után. A 2019-ről leadott vagyonnyilatkozatában 13 tételben sorolta fel a főleg részben a tulajdonában álló ingatlanokat (és a 2020- ról szóló bevallásban nincs változás) az alábbiak szerint:

  1. 1014 négyzetméteres telken 160 + 40 négyzetméter alapterületű családi ház, amelynek ½-ed részét vétellel szerezte meg 1997-ben;
  2. 700 négyzetméteres építési telek, 1/2 tulajdoni illetőség, vétel 2017-ben;
  3. 740 négyzetméter telek, lakóház + udvar, 190 négyzetméter, ½ tulajdoni illetőség, vétel 2012-ben;
  4. Cserhátszentivánon 1570 négyzetméteres gyep-legelő, ¼ tulajdonrész, vétel, 2001;
  5. Érd, 10 228 négyzetméteres szántó, 2012-ben kapta ajándékként, így lett teljes egészében a tulajdonosa;
  6. 45 300 négyzetméteres szántólegelő, 624/215400, ajándék ugyancsak 2012-ből;
  7. 166 616 négyzetméternyi erdő 378/13496, szintén ajándék szintén 2012- ből;
  8. 1031 négyzetméteres lakóház + udvar + melléképület, örökléssel szerezte meg 37/300-ados tulajdonrészt;
  9. 14193 négyzetméteres szántó 75/2839-ed rész, ajándék, 2002;
  10. 4702 négyzetméteres szántó 50/940-es rész, ajándék, 2002;
  11. Sóskút: 2357 négyzetméter, 66/1038, ajándék, 2002;
  12. 94 négyzetméteres társasházi lakás, ½ részben tulajdonos, vétel, 2017;
  13. 55 négyzetméteres társasházi lakás ½ részben tulajdonos, vétel, 2019.

Az ingóságok közül az első a Skoda Kodiaq: ezt használta polgármesterként, majd megvette a választási bukás után 15 nappal nyolcmillió forintért a polgármesteri hivataltól. T. Mészáros úgynevezett „PB biztosító részvény” tulajdonosa volt mindkét évben egymillió forint értékben. Hárommillió forintos készpénz-megtakarítása pedig 3,5 millióra emelkedett 2020-ra. 2019-ben 86 200 000 forint pihent a bankszámláján (72 700 000 forintban, a fennmaradó rész devizában), ez az összeg 85 800 000-ra változott 2020-ban (72 300 000 forint és 13 500 000 forintnyi deviza). Értékes vagyontárgyként T. Mészáros megnevezi a „neobarokk nappaliját”, egy Longines zsebórát és 59 kis értékű festményt és „min. 6300” kötetes könyvtárát, amely 2020-ra 6500 kötetesre gyarapodott. T. Mészáros láthatóan nagyon ügyel arra, hogy a könyvtárának gyarapodását aprólékos részletességgel átláthatóvá tegye a vagyonnyilatkozataiban: innen tudjuk, hogy 2018-hoz képest ötszázzal növelte a könyvek számát. Az 1954-ben született politikus 25 milliós pénzintézeti tartozása 20 millióra apadt 2020-ban. Az érdi Fidesz elnöke a „foglalkozás” rovatába beírta, hogy igazgatásszervező, de munkahelyet nem jelölt meg, és fizetést sem kap ezért. A gazdasági érdekeltségre rákérdező rovatot ismét üresen hagyta.

A szerencsés vesztes

Miközben a rokonságához köthető érdi legfőbb óvodaépítő cég 2019-ben brutális, 42 százalékos profitrátával 700 millió forintos adózott nyereséget ért el, úgy tűnik, Bács István (Fidesz–KDNP–Öszszefogás, kompenzációs lista) az önkormányzati választások egyik legnagyobb vesztese mintha kissé kezdene szegényedni – legalábbis ezt a képet mutatják a vagyonnyilatkozatai. Bár, ha a nemrég alapított ingatlanos cégére pillantunk, méltán arra következtethetünk, hogy az egykori alpolgármesterből élelmes vállalkozó lett. A 2019-ről szóló bevallás szerint egy 76 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa, amelyet 2011-ben vett meg a később óvodaépítési közbeszerzési pályázatokon diadalt diadalra halmozó General-Invest Bau Kft.-től. Ez az a lakás, amelynek bérleti díját igazán bőkezűen fizette Bácsnak az Érdi Sport Kft., ám aztán ez a szerződés megszűnt. A 2020-as nyilatkozatban már nem szerepel a százhalombattai 54 négyzetméteres lakás ½ tulajdoni illetősége. Bács 15 000 000 forint értékben fektetett be kötvényekbe. Készpénze 2019-hez képest megnégyszereződött, kétmillió forintot mondhatott magáénak 2020-ban. Munkája és 150 ezer forintos jövedelme 2020-ra megszűnt a Budapest belvárosban bejegyzett Real History Kft.-nél. Ugyanakkor az egyedül Bács által tulajdonolt ingatlanos cégnél, az Aequivalentia Kft.-nél már 250 ezer forintos havi jövedelemre tett szert ügyvezetőként. Ha bárki aggódna Bács anyagi helyzetének esetleges romlása miatt, annak álljanak itt Bács cégének 2019-es mérlegadatai. A céget 2019. november 6-án jegyezték be. Kevesebb mint két hónap alatt 3,5 millió nettó árbevételt ért el, ehhez képest a majdnem hárommilliós adózott eredmény pazar teljesítmény.

Az izgalommentes

Simó Károly (Fidesz– KDNP–Összefogás, 2-es választókerület) a helyi Fidesz-frakció vezetője a képviselőcsoport egyetlen tagjaként napokkal a határidő lejárta előtt nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát. Nagy izgalmakat nem találtunk benne. A 2019-es bevallás szerint Szentegyházán egy 2000 négyméteres telken a 30 négyzetméteres üdülő tulajdonjogát öröklés révén szerezte meg. Egy Skoda Octavia és egy 3,5 milliós életbiztosítás tulajdonosa. A 2019-es egymilliós és 800 ezer forint nyugdíjbiztosítása a következő évben 220 000 és 900 000 forint összegűvé változott. Két Fundamenta lakásszerződéssel rendelkezik. A bankszámláján lévő négymillió forint eltűnt 2020-ra, a 100 euró viszont megmaradt. Legutóbb továbbra is 24 millió forintos kinnlevőséget vallott be. Hiteltartozása 3,5 millióról 4,4 millióra emelkedett. Havi jövedelme a 2019-es 700 ezerről 600 ezerre csökkent. Simó ezenkívül még egy betéti társaság kültagja.

A stiliszta műszerész

Antunovits Antal (Fidesz–KDNPÖsszefogás, 1-es választókerület) vagyonnyilatkozatát tanulmányozni mindig élmény. Antunovits nem elégszik meg a száraz adatok ledarálásával: kommentál, szól az olvasóhoz, és ez igazán személyessé teszi a vagyonnyilatkozati bizottság egykori elnökének bevallását. A 2019-es bevallás ingatlanrovatának végére például odaírta: „Továbbiakban sem házat, sem földet nem vettem”. A kijelentés nyomatékosítására három felkiáltójelet kapcsolt a mondat végéhez. 2019-hez képest Antunovits vagyonnyilatkozata szinte alig változott. Egy Peugeot 407-es, egy 26 éves VW Golf és egy 1956-os évjáratú Simson motor mellé egy újabb, 1970-es Simsont és még két, 25 és 14 éves motort szerzett 2020-ban. Így fest az ingatlanvagyona: 400 négyszögöles telken 120 négyméteres ház fele az övé, az öröklés és kárpótlás révén szerzett földek bérleti díjaként pedig 39 ezer és 23 ezer forint évi jövedelemhez jutott. Gyulán üdülési jog jogosultja. Hatmillió forintja van készpénzben, OTP-értékpapírban hárommillió – ezt a tételt így kommentálta: „feleségem telekeladásából”. Kiderül, hogy a kinnlevőségek keserítik meg a műszerészként dolgozó Antunovits szájízét, ezt írja ugyanis a vagyonnyilatkozatban: „Szerviz által megjavított gépek – garanciális – sajnos soha nem kaptam meg.” Van még három darab Marcalli Kiss József-képe. A foglalkozás rovatban ez olvasható: „RTV-műszerész”, havi jövedelem: „kb. 40.000. Változó!”

Egy Corsa, egy fél ház és más semmi

A Somogyvári út aszfaltozójaként elhíresült Fülöp Sándorné (Fidesz–KDNP–Öszszefogás, kompenzációs lista) legújabb vagyonnyilatkozatában alig változott valami. Egy 78 négyzetméteres lakás haszonélvezeti jogának jogosultja, valamint egy 4342 négyzetméteres szántó tulajdonosa, Bakonyszegen pedig 320/4922-ed tulajdont szerzett öröklés címén egy 1,9 hektáros földterületből. Van egy Opel Corsája. 100 ezer forint a havi jövedelme, ugyanakkor a Fülöp 2004 Csatornatisztító Kft. 34 százalékos tulajdonosa, ügyvezetője. Cégbírósági adatok szerint a kft. 2019-ben 189 millió forintos nettó árbevétel mellett 25 milliós adózott nyereséget ért el, amit az eredménytartalékba tettek a tulajdonosok.

Demjén Attila (Fidesz–KDNP–Összefogás, kompenzációs lista) 1999-ben vasárlással egy 68 méteres lakóház tulajdonát szerezte meg – felerészben. Citroën c3-asa mellett a Mazda 6-ost egy Opel Antarára cserélte 2020-ban. Készpénzben 1,1 millió, takarékbetétben továbbra is 2,2 millió forint körüli összeget tart. Vendéglátó menedzser az általa is tulajdonolt cégnél. Az érdi Intézményi Gondnokságtól pedig havi 195 ezer forint jövedelme származik.

Tekauer Norbert (VÉD, kompenzációs lista), a 2019. október 13-án harmadik helyen végzett polgármesterjelölt vagyonnyilatkozata egyenesen tátong az ürességtől. Az adásvétellel 1/10-ed rész erejéig megszerzett 57 négyzetméteres agárdi társasházi lakás is eltűnt 2020-ra a bevallási ívről. Ugyanakkor a Fidesz-frakcióból 2018 nyarán botrányos körülmények között kizárt Tekauer megörökölt egy 42 négyzetméteres lakást – derül ki a 2020-ról benyújtott nyilatkozatban. A bankszámláján parkoló 8 millió forintja eltűnt, és 2020-ra felbukkant egy 7,6 milliós bankhitel is. Tekauer marketingmenedzserként 320 000 forintot kap havonta a Reklámlcd.hu nevű kft.-jétől. (Jövő héten a Szövetség képviselőinek vagyonnyilatkozatait mutatjuk be.)

Ennyi volt a képviselők tiszteletdíja 2020-ban
A közgyűlés rendelete alapvetően a mindenkori hivatalos minimálbérhez igazítja a képviselői tiszteletdíj alapösszegét. A legalább két bizottsági tagsággal rendelkező képviselő megkapta még a 2020-as, hivatalos 161 000 forintos minimálbér 55 százalékát is, vagyis összesen 249 555 forintot. A tanácsnoknak és a bizottsági elnököknek a bruttó alapdíj + 55 százalék + 35 százaléka, vagyis 306 ezer forint volt a tiszteletdíja. A polgármester és az alpolgármesterek illetményét más jogszabályok alapján állapítja meg a közgyűlés. Vagyonnyilatkozataikat 2021. február 10-i számunk 2. és 3. oldalán részletesen ismertettük. Azok az erd.hu oldalon is elolvashatóak az alábbi lépések megtétele után: a nyitóoldalon az ÖNKORMÁNYZAT címre való kattintás után balra a „Polgármester, közgyűlés, bizottságok”- ra kell kattintani, majd a rózsaszín doboz legaljáról már csak egy lépésre van az összellenzéki képviselők, a polgármester és az alpolgármesterek 2020-ban és 2021-ben leadott vagyonnyilatkozatainak listája.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email