22_03_29_erdmost_nincskep

Januártól ingyenes Érden a csontsűrűség-vizsgálat

22_03_29_erdmost_nincskep

Januártól ingyenes Érden a csontsűrűség-vizsgálat

2004 óta, 16 éve folyik csontsűrűség vizsgálat Érden, korábban azonban az érdi intézményben fizetni kellett érte. Januártól térítésmentesen vehető igénybe a szolgáltatás, de egyúttal beutaló kötelessé is vált. A háziorvos nem, de számos szakorvos adhat beutalót.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Évek óta küzd a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény aktuális vezetősége azért, hogy ezt a népbetegséget diagnosztizáló csontsűrűség-mérést térítésmentessé tegye. Korábban két lehetősége volt a lakosoknak: vagy kifizették az 5600 Ft-os díjat, vagy pedig általában a Tétényi úti Szent Imre Kórházba irányították, ahol elvégezték ugyan ingyenesen a vizsgálatot, de nem volt könnyű időpontot kapni” – fogalmazott Bárány Zsolt, az intézmény főigazgatója.

Január óta előzetes bejelentkezést követően térítésmentesen mérik fel a páciensek csontjainak állapotát, ugyanakkor a rendelés beutaló köteles lett, és bár a háziorvos nem utalhat beteget a rendelésre, de számos orvos igen. A következő szakorvosi beutalókat fogadják el: 

·  nőgyógyászati

·  sebészeti

·  onkológiai

·  rumatológiai

·  urológiai

·  traumatológiai

·  diabetológiai

·  orthopédiai

·  gasztroenterológiai

·  belgyógyászati

·  haematológiai

·  endokrinológiai

·  allergiológiai

Igen fontos, hogy térítésmentessé vált a vizsgálat, hiszen a csontritkulás vagy a csontállomány vesztés népbetegség, minden tizedik lakost érinti. „Ha a csontnak nem megfejlő az állománya, könnyebben fordulnak elő törések, főként a combnyaktörés gyakori” – monda el dr. Szakács Ferenc, orvosigazgató. „Komoly szövődményei lehetnek és bizonyos esetekben halálos is lehet. Ezért nagyon fontos, hogy képet kapjunk arról, milyen a páciens csontszerkezete, igényel-e kezelést. Ez egy hosszan tartó eljárás, de nem reménytelen, tehát lehet kezelni különböző gyógyszerekkel, főleg ha időben vesszük észre.”

Elsősorban 65 év feletti nőknek és férfiaknak javasolják a csontsűrűség vizsgálat elvégzését, illetve a 45 év feletti, menopauzában lévő nők számára is erőteljesen ajánlott. A vizsgálat eredményétől függően egy, kettő vagy három évente javasolják az újbóli vizsgálatot. A vizsgálat ugyanakkor nem javasolt annak, aki nemrégiben kontrasztanyagos beavatkozáson esett át, akinek épp friss törése van, és azoknak sem, akiknek fém implantátum lett beépítve. Ezeken túl a súlyos gerincferdülés is kizáró tényező. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email