Két, alig néhány éves gyermek mellett írta meg legújabb, Füst című számát Csemer Boglárka, Boggie, aki az Érd FM 101.3-nak azt is elárulta, először francia nyelven írta meg a számot, melyhez hamarosan videoklip is készül.
Author: info@erdmost.hu
A bölcsődei beszoktatás alatt derült ki, hogy Pápai Ildikó kisfiáról, hogy autizmussal él, ez pedig mindent megváltoztatott. Ő pedig a Szikra Tehetséggondozó nagykövete lett, nemrég megjelent „Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel – Élet az autizmus galaxisban” című könyvével sorstársain segítene.
Több mint 300 csomag gyűlt össze a Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület cipősdobozgyűjtő akcióján az érdi családoktól és iskolásoktól. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai ma el is szállították a gyerekeknek szánt csomagokat, amiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő családok kapnak meg.
Élő adás Érd Megyei Jogú Város közgyűlésének december 19-ei üléséről:
Miként gondolkodik a jövőt közvetlenül befolyásoló Z-generáció, milyen tudással rendelkezik, mik a kedvenc filmjei, zenéi, kommunikációs eszközei? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a DUE Médiacsoport online edukatív tesztje, a Nagy Diákteszt, melyet több mint 300 ezren töltöttek ki
Országos negyedik helyezést ért el, amellyel nemzetközi döntőbe jutott a közgazdasági diákolimpián a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákja, Fehér-Kaplár Zsombor – írja a Budaörsi Infó.
Jótékonysági ékszervásárt tart a Szikra Tehetséggondozó Egyesület az utolsó adventi hétvégén, december 21-én és 22-én 14-19 óra között a főtéren. Az adományokat a magasan funkcionáló autista gyermekek terápiájára és fejlesztésére fordítják majd a szervezők.
December 21-én 13-15 óra között lehet feldíszítenie az állatbarátoknak a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány udvarán álló örökzöldet. A törékeny díszek helyett a szervezők - és még inkább a kutyusok alkotta ünneplő falka - a jutalomfalatkaként is funkcionáló csecsebecséket várják.
41,5 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett a helyi sportszervezetek számára Törökbálint Város Önkormányzata. Mint az a város honlapján megjelent felhívás szerint a pályázáshoz 25%-os önrész szükséges. Pályázni a civil.torokbalint.hu oldalon lehet 2021. április 30-ig.
Több mint 143 ezer oltást adtak be az elmúlt 24 órában Magyarországon, miközben újabb 4814 fertőzöttet regisztráltak, s elhunyt 272 többségében idős, krónikus beteg. 539-cel csökkent a kórházban ápoltak száma, 70-nel a lélegeztetőn kezelteké.