22_03_29_erdmost_nincskep

Átfogó vizsgálatot indít a csatornaprogram kapcsán a polgármester

22_03_29_erdmost_nincskep

Átfogó vizsgálatot indít a csatornaprogram kapcsán a polgármester

Át kívánja nézni a teljes csatornaprogramot az önkormányzat, erről Csőzik László polgármester beszélt az Érd TV Párbeszéd című műsorában. A városvezető emlékeztetett, hogy választási ígéret volt, hogy utánajárnak és visszafizetik a hozzájárulást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A polgármester véleménye szerint az önrész felhasználása úgy kellett volna történjen, hogy az előző városvezetés kalkulál azzal a szemponttal, hogy visszafizeti a lakosságnak azt. 

–  Az én állításom az, hogyha meg lett volna az akarat, akkor kigazdálkodható lett volna az, hogy tizenháromezer forint helyett jóval nagyobb mértékben, akár az önrész teljes összegét elérő mértékben visszakaphassák az emberek a pénzt. Ez nekünk egy nagyon fontos választási ígéretünk volt, hogy utánamegyünk és vissza fogjuk fizetni. Ezt nyilván 5 év távlatában tudom érteni, hiszen az a három-négy milliárd forint ma nincs meg. Azt elköltötte az előző városvezetés, amelyekről nem feltétlenül tudom azt állítani, hogy kifejezetten csatornázási programora fordították. Ilyen volt például a B program járulékos beruházási programhalmaza, amiről azt gondolom, hogy illett volna megkérdezni a lakosságot arról, hogy a társulatba befizetett önrészt felhasználhatják-e nem kifejezetten  a csatornázást szolgáló, hanem azokhoz csak járulékosan kapcsolódó célokra, tehát ez ennek a politikai háttere – húzta alá Csőzik László.

A városvezető arról is beszélt az Érd TV-ben, hogy január 20-án derülhet ki, hogy kaphat-e Érd pluszpénzt a modern városok program megvalósításához. Aznap tárgyal a polgármester a kormányzattal, mivel egyes projekteknél forráshiány lépett fel. 

Továbbá szó volt arról is, hogy átfogó vizsgálatot indítanak jövő héten a közbeszerzési eljárások kapcsán. Ennek fő oka, hogy bírságot kapott a város egy beruházás miatt, ezért pedig az unió illetékes bizottsága a támogatás egy részének visszafizetésére kötelezheti az önkormányzatot. 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email