Január 3. és március 28. között hetente két edzést, azaz összesen 25 alkalmat foglal magába a Kárpáti Farkasok HokiSuli Programja, melyben a gyermekek nem csak korcsolyázni tanulhatnak meg, hanem után az egyesület csapataiba is bekerülhetnek.
Author: info@erdmost.hu
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ – mint kéményseprő ipari szerv – elkészítette a 2022-es sormunka ütemterveit megyei bontásban a társasházak számára – hívták fel a figyelmet az erd.hu-n.
A Magyar Természetjáró Szövetség honlapján számolt be róla, hogy 2021-ben több útvonallal bővült a hazai túraútvonalak száma, melyek közül az egyik, a LevenDuna Érd végpontjait köti össze, a másik pedig Diósd helyi jelentőségeit mutatja be.
Mint beszámoltunk róla, nemrég leukémiát diagnosztizáltak a Szikra Tehetséggondozó Egyesület egyik hétéves autista tagjánál, Piri Zsombornál, akinek megsegítésére és kezelésére több fronton is gyűjtést indítottak, végül eddig több mint hárommillió forintot gyűjtöttek.
Mint ismert, szilveszterkor három érdi állatvédő szervezet közösen összefogva tartott ügyeletet a világgá szaladt kutyák hazajuttatására. Volt olyan kutya, amely Martonvásárig vonatozott, majd a mozdonyvezetők segítségével jutott vissza Érdre, ahonnan pedig az önkéntesek hazaszállították.
Január 6. és 28. között heti három-három napon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül vehetik fel a koronavírus elleni vakcinát a lakosok a Dr. Romics László Egészségügyi intézményben. A szakrendelőben ötféle vakcina áll majd rendelkezésre.
Január kijelölt hétvégéin a százhalombattai felnőttháziorvosok oltási akciónapokat tartanak a háziorvosi rendelőkben.
Január 9-én emlékezik majd a város arra a többezer emberre, akiket 1944-ben málenkij robotra hurcoltak a Szovjetunióba. A koszorúzást a Szabadság téri emlékműnél tartják 11 órától, ezt megelőzően szentmisét, illetve istentiszteletet celebrálnak a Jézus Szíve, valamint a Kálvin téri templomban.
Minden feladatellátási helyen újraindult az oktatás a téli szünetet követően.
Az ÉTH tájékoztatása szerint január 9-ig szünetel az építési törmelék átvétele a hulladékudvarban.