Jó lenne hinni, hogy eljön a nap, amikor a liberál-bolsevik ellenzék felfogja, mekkora kárt okozott a nemzetnek a gyűlöletkampánnyal, amit a határon túli magyarok ellen folytat – mondta T. Mészáros András polgármester a nemzeti összetartozás napján, a kutyavári emlékműnél tartott megemlékezésen.
Author: info@erdmost.hu
Gyermekrajzpályázat-kiállítás nyílt múlt szerdán a Budapest Környéki Törvényszék, a Zoom Egyesület és az Országos Bírósági Hivatal együttműködésében. Több mint százötven alkotás érkezett tizenegy intézményből, köztük Érdről is.
Több illegális szemetelőt is tetten értek a Fraknói utcában a közterület-felügyelők - számolt be róla közösségi oldalán Csőzik László, polgármester.
Saját dojóval bővült az Érdi Kyokushin Karate Sportegyesület. Kurucz Mihály klubelnök kétkezi munkájának is köszönhetően megvalósult egy álom, amely ideális körülményeket biztosít a karate harcművészeinek. Az Érd Tv Playoff című sportműsorának legutóbbi adásában bemutatják az új termet.
Szinte már lemondott részleges szalagszakadása után a chilei junior világbajnokságon való indulásról, ám mégis kijutott az eseményre az MTK Budapest érdi karatékája, Botos Botond.
Büki Viktória az 57, Kovács Boglárka pedig a 63 kilogrammosok mezőnyében diadalmaskodott a cselgáncsozók hétvégi, győri serdülő Európa Kupáján.
Bár hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is, vasárnaptól pedig lehűlés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-nek eljuttatott előrejelzéséből.
Hagyományos - új szóval: jelenléti - módon rendezik meg január 23-án a középiskolai felvételi vizsgát, de az eddigiektől eltérő szabályok szerint, az általános iskolákat is bevonva az írásbeli lebonyolításába.
Befejeződött az Érdi VSE 2018. év szeptemberében indult egyéni bajnoksága. Az első helyet Sinka Csaba szerezte meg 11,5 ponttal, a 11 pontos Horváth Péter és a 10 pontos Szilágyi Sámuel előtt.
Nem gyereknapot, hanem gyerekhetet szervezett a Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodája a múlt héten a kicsiknek, amin hétfőtől péntekig rendőrök, tűzoltók és az autóik, markológépek, gyerekkoncertek, játékok és állati jó bemutató szórakoztatták az apróságokat.