22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: Érden sem tört meg az Újpest sorozata

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: Érden sem tört meg az Újpest sorozata

Zsinórban ötödik győzelmét begyűjtve nyert 7–1-re a 5 Stars Érdi VSE vendégeként az UTE a férfi futsal NB II Nyugati csoportjának 17. körében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár a legutóbbi hazai találkozóját úgy nyerte meg 4–0-ra a Tihany ellen a 5 Stars, hogy az érdiek kapuját egy egyébként mezőnyjátékos, Kertész Bence védte – remekül. Varga László, Zenga, a 5 Stars Érdi VSE vezetőedzője kapusaira azonban az UTE ellen sem számíthatott, de ezúttal már hamar felavatták Kertész Bence kapuját, hiszen a fővárosi lila-fehérek Dobos Dávid révén rögtön az első percben megszerezték a vezetést.

Sőt, újabb perccel később Czerman Márk, aztán a negyedikben Genczler Kornél, a hetedikben pedig Lettner Lóránt is betalált, négygólosra növelve a vendégek előnyét (0–4).

Ezután ugyan H. Zováthi Bendegúz révén szépített a 5 Stars, de Milavecz Kevin találatával három perccel a szünet előtt az UTE visszaállítottak a négygólos különbséget (1–5).

A fordulás után sem tudott közelebb kerülni az érdi csapat. Előbb a 23. percben Dobos Dávid, majd a 34.-ben Genczler Kornél szerezte meg második gólját, kialakítva ezzel a vendégek 7–1-es sikerét.

A 5 Stars tizenhárom mérkőzés után öt győzelemmel és nyolc vereséggel a tabella kilencedik helyén áll.

A 5 Stars Érdi VSE legközelebb február elsején, a PTE-PEAC vendégeként lép pályára Pécsen, majd 8-án, 20.30-tól a Haladás VSE II-t fogadja az ÉRD Arénában.

Férfi futsal NB II, Nyugati csoport, 17. forduló
5 Stars Érdi VSE–UTE 1–7 (1–5)
Gól: H. Zováthi (8. perc), ill. Dobos D. (1., 23. p.), Czerman (2. p.), Genczler (4., 34. p.), Lettner (7. p.), Milavecz (17. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email