12 órán belül elkapták az elkövetőket

12 órán belül elkapták az elkövetőket

Az érdi rendőrök 12 órán belül elfogtak egy társaságot, amelynek tagjai a gyanú szerint ellopták egy parkoló autó katalizátorát. A 4 fős társaság 3 tagja beismerte a bűncselekményt, egyikük azonban tagadott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tulajdonos 2021. január 24-én délelőtt vette észre, hogy érdi háza előtt leállított autójának katalizátorát levágták és elvitték. A művelettel kb. 1 millió forintos kárt okoztak.A rendőrök néhány óra alatt azonosították a bűncselekmény tetteseit, a négy férfit 2021. január 24-én 22 óra körül elfogták. Az általuk használt jármű hátsó üléssora alatt egy láncos csővágót találtak néhány szövetkesztyű társaságában. A gyanú szerint a társaság egyik tagja a közelben várakozott egy gépkocsiban, míg három társa a kinézett jármű alól levágta, elvitte a katalizátort.

Az előállítottak közül a 18 éves R. Alex, a 29 éves O. József, valamint a 20 éves G. Árpád beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a 27 éves A. Szilveszter tagadott. Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a négy őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezik letartóztatásukat. A rendőrök vizsgálják, hogy az utóbbi időben Pest megye területén történt hasonló jellegű bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e a most elfogott társaság.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email