A vakáció első napja nem is indulhatott volna jobb társaságban, mint lovakkal Simonpusztán, ahol szombaton második alkalommal tartották meg a Nyárindító Gyermekfesztivált.
Author: info@erdmost.hu
Beköszöntött a vakáció, a szülők nagy része meg próbálja kisakkozni, melyik gyerek hol és kinél töltse a nyarat, vagy ha épp olyan szerencsések, és a nyaraláson kívül is együtt tudnak lenni, mit csináljanak velük, mivel tudják lekötni őket.
A nukleáris medicina területén tevékenykedő Medi-Radiopharma Kft. húsz éves története igazi sikersztori. A családi vállalkozást a cég elnökeként ma is aktív gyógyszerész édesapa, Jánoki Győző Aladár alapította, ma pedig ipari biotechnológus fia, Jánoki Gergely irányítja ügyvezetőként.
Több gyártó testkameráit tesztelik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai jegyellenőrzés közben egyes kiemelt fővárosi vonalakon - közölte a társaság.
Mindenkinek van a gyerekkorából olyan könyvélménye, amivel a nyári szünetben találkozott, és ami mély nyomot hagyott benne, netalán még az olvasást magát is megszerettette vele egy életre. Ilyen élményekben gazdag nyarat kínál minden olvasni tudó gyereknek a könyvtár nyári olvasás kihívása.
Híres volt, mégis ismeretlen – mondja Rejtő Jenőről Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, aki viszont nagyon hamar bebizonyította, hogy ő mindent tud a mai napig az egyik legolvasottabbnak tartott magyar íróról a városi könyvtárban megtartott előadásán.
Ennek a napnak a figyelemfelhívás a célja. Az egyének érdeklődésének felkeltése az adatvédelmi ismeretek iránt. Valójában nem az adatokat kell védeni, hanem azokat a személyeket, akikhez kötődnek. Kovács Zoltán, a PwC Magyarország kiberbiztonsági szakértővel beszélgettünk.
Mi tart össze egy hétgyermekes, hétunokás családot? A dolgos hétköznapok után a vasárnapi közös ebédek, a gyakori kirándulások, együttlétek, az összetartozás érzése, és ami a legfontosabb: a mély hit, ami nemcsak a nehézségeken segített át, hanem hogy a mára már húsztagú család harmóniában élhessen.
Pénteken délután az M7-es autópálya 23-as kilométerénél, Biatorbágy közelében szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi.
Bár az első húsz percben még jól tartotta a lépést a Mosonmagyaróvárral az ÉRD, a játékrész végén négygólos előnybe kerültek a Lajta-partiak, akik végül simán, 35–26-ra nyertek a női kézilabda NB I nyolcadik köréből elhalasztott mérkőzés pótlásán.