kolin_testvervaros_tabla

401 kilométer északnyugatra

kolin_testvervaros_tabla

401 kilométer északnyugatra

Érd legfrissebb testvérvárosa, a csehországi Kolín is táblát kapott az Európa sétányon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2022 tavasza óta immár hét testvérvárosa van Érdnek. Ekkor csatlakozott a lengyelországi Lubaczów, az angliai Poynton, a romániai Szászrégen, a szlovákiai Léva, a szerbiai Szabadka és a Kínában található Hszücsou (Xuzhou) mellé hetedikként a csehországi Kolín.

Arra viszont mostanáig várni kellett, hogy a cseh város is felkerüljön arra az Európa sétányon álló oszlopra, amin Érd többi testvértelepülésének a neve, illetve városunktól számított légvonalbeli távolságuk is olvasható.

A tábla péntek délelőtti ünnepélyes leleplezésén Csőzik László polgármester elmondta, már a szerződés aláírásakor kiderült, hogy mindkét város kölcsönösen érdekelt abban, hogy jó kapcsolat bontakozzon ki a felek között. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez a kapcsolat hosszú távon is fennmarad és elmélyül.

Ez már csak azért is fontos, mert „nagy szükség van egymás megismerésére a helyét kereső Európai Unióban, illetve a visegrádi országokban is” – fogalmazott Csőzik László.

„Ezek a testvérvárosi kapcsolatok nem a politikáról kell, hogy szóljanak, hanem arról hogy az adott városban élő emberek megismerjék egymást. Például kulturális, gazdasági, sport együttműködésekről kellene szólniuk”

– tette hozzá a polgármester, aki elárulta azt is, hogy ennek érdekében most éppen egy olyan együttműködésről tárgyaltak, amibe a két város általános iskolásait szeretnék bevonni.

Michael Kašpar, Kolín polgármestere is megerősítette a szándékot, hogy a két város kapcsolata ne csak papíron létezzen, hanem fejlődjön és teljen meg élettel.

A cseh polgármester megjegyezte, hogy Kolín és Érd mellett van egy másik, a két várost szintén érintő kooperáció, amit néhány éve a Közép-csehországi régió és – akkor még – Pest megye kötött egymással.

Kašpar elmondta, mivel Kolínban nagy hagyományai vannak a zenének, és Érden is van zeneiskola, így akár ezen a területen bontakozhatna ki az egyik első, kézzelfogható együttműködés.

Mindenekelőtt pedig nekik is van egy Érd táblájuk, amit már csak le kell leplezni – tette hozzá mosolyogva Michael Kašpar.

Ha szeretne többet is megtudni Érd cseh testvérvárosáról, akkor KATTINTSON IDE.

Ha pedig csak úgy általában a cseh kultúrára kíváncsi, akkor figyelmébe ajánljuk az Érdi Galéria vasárnapi programját. Ugyanis a „Kultúrák, ízek, élmények az Érdi Galériában” című sorozat első rendezvényén pont Csehország lesz a téma.

Fotó: ÉrdMost/Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email