Érd-Budaörs női kézilabda

Ismét legyőzheti az Érd a Békéscsabát

Érd-Budaörs női kézilabda

Ismét legyőzheti az Érd a Békéscsabát

Egyszer már sikerült nyerni a viharsarkiak ellen a jelenlegi vezetőedzővel, most újrázhat a csapat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Remekül sikerült Simics Judit vezetőedző debütálása az Érd kispadján idén januárban. Az NB I-ben szereplő felnőttcsapat pár nappal később Békéscsabára látogatott, ahol bár hátrányban volt az első félidőt követően, a másodikban fordítani tudott és 26-25-ös győzelmet aratott.

Hasonló bravúrra készülnek Kopecz Barbaráék szombaton is, hiszen a két együttes ismét összecsap egymással az élvonalbeli pontvadászatban. A 24. fordulóban 18 órakor, az Érd Arénában indul útjára a labda. A mérkőzést megelőzően a békéscsabaiak állnak jobban, a bennmaradást érő 12. helyen találhatóak 12 ponttal, ellenben az Érd a kiesést jelentő utolsó, 14. helyen áll, 6 ponttal.

Érdekesség, hogy a mostani csata ismét egy edző debütálásáról fog szólni, ezúttal a vendégeknél Papp Bálintot váltó Farkas József ül először a kispadon, tétmérkőzésen.

2023. 05. 13., szombat, 18:00, Érd Aréna
K&H Női Kézilabda Liga, 24. forduló
ÉRD – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

Fotó: Pecsuvácz Péter/archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email