alagut_230118

Keresik a megoldást az érdi alagút problémájára

alagut_230118

Keresik a megoldást az érdi alagút problémájára

Eliszaposodnak a szivattyúk a Diósdi úti aluljáróban, ezért áll folyton a víz az alagútban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tegnap, illetve hajnalban hullott csapadékkal nem tudott megbirkózni a Diósdi úti aluljáró szivattyúrendszere: olyan magasan állt a víz, hogy az alagutat le kellett zárni a forgalom elől. Csőzik László polgármester a tűzoltók segítségét kérte, és közreműködésükkel sikerült kiszivattyúzni a mintegy fél méter magasra duzzadt tavacskát.

Az ÉrdMost korábbi helyszíni tudósításait itt és itt olvashatják, illetve nézhetik meg. A mai nap folyamán Csőzik László felvette a kapcsolatot a MÁV illetékeseivel, hogy hosszú távú, megnyugtató megoldást találjanak erre a nem újkeletű problémára.

Mint közösségi oldalán írja, a megbeszélés során kiderült, hogy

„…az aluljáróból az esővíz kipumpálásáért felelős két szivattyú eliszaposodott.
Kértem, hogy takarítsák ki. Ha kell, cseréljék le a szivattyúkat nagyobb kapacitású gépekre. De a legfontosabb: építsenek ki minél hamarabb egy jelzőrendszert, ami időben értesít minket, a városházát is, ha baj van, hogy időben tudjunk lépni, segíteni.”

Egyelőre annyit tudott tenni a város, hogy az ÉKFI kivonult újból kitakarítani az árkokat, hogy a kiszivattyúzott víz eljusson a Tepecs patakba.

Ami pedig a hosszú távú megoldást illeti, a polgármester tárgyalásokat kezdeményezett a MÁV-val, hogy a város átvehesse a szivattyúk üzemeltetését.

„Persze ez rengeteg műszaki és pénzügyi kérdést vet fel, ami szétfeszítené a poszt kereteit” – jegyezte meg a városvezető.

A Diósdi úti aluljáró (illetve a vasúti felüljáró) még 2006-2008 között épült, uniós forrásból. A mostanihoz hasonló özönvízszerű esőzések idején hirtelen rengeteg víz ömlik be, magával sodorva a hulladékot, illetve a sarat. Emiatt a szivattyúrendszer eliszaposodik, leáll, a víz meg ömlik befelé, nemcsak az útról, hanem vízfüggönyként fentről, a vágányokról is. „Erre a súlyos problémára megoldást fogunk találni, a MÁV-val együttműködve” – emelte ki Csőzik László.

Az ÉrdMost a problémával megkereste a MÁV a MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatóságát. Többek között azt kérdeztük, mennyire üzembiztosak az aluljáró szivattyúi, nem lenne érdemesebb egy drágább, ám megbízhatóbb szivattyút venni a vasúttársaságnak, amivel nincs ennyi baj.

Az alábbi választ küldték:

„Köszönjük szépen a jelzést, értesült a problémáról. A helyreállításról intézkedtünk, legkésőbb péntekig megtörténik a helyzet rendezése.”

Üdvözlettel: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

Fotók: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email