20230118_075019

Összeomlott a közlekedés Érden, víz alatt a vasúti aluljáró

20230118_075019

Összeomlott a közlekedés Érden, víz alatt a vasúti aluljáró

Harmadszor kerül víz alá a MÁV városközponti vasúti aluljárója, harmadszor bénult meg miatta a város forgalma.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az órák óta szakadó eső miatt ismét megtelt a város központjában található vasúti aluljáró vízzel. A Diósdi úti aluljárót ezért ideiglenesen LE KELLETT ZÁRNI, a buszok sem tudnak erre közlekedni. Az aluljáró fenntartásáért és gondozásáért felelős MÁV szakemberei már a helyszínen vannak, szivattyúzzák az összegyűlt, közel fél méter mély vizet. Az érdi önkormányzat munkatársai is besegítenek.

Sajnos az alagút alján telepített, kifejezetten erre a célra kiépített szivattyúház egyik szivattyúja ismét felmondta a szolgálatot, sorban meghibásodtak. Most külső gépekkel próbálják a vizet kiemelni.

Csőzik László, Érd polgármestere maga is a helyszínre sietett, gumicsizmát húzott és beállt a hibát elhárító szakemberek közé segíteni.

„Talán harmadik alkalommal fordul elő, hogy az eső miatt fél méteres víz van itt, és le kellett zárni az aluljárót a központban. Két szivattyú van a MÁV üzemeltetésében, ami bírná a terhelést, de az egyik meghibásodott, kollégáimmal most próbáljuk segíteni az útját” – nyilatkozta az ÉrdMostnak Csőzik László.

Így folytatta: „A MÁV-nak intézkedni kell, két hete kértük, hogy javítsák meg a meghibásodott szivattyúházat. Remélem, a délelőtt folyamán meg lehet majd nyitni az aluljárót.”

Elkeserítő ez az állapot, a MÁV ismét alulmúlta önmagát, komoly károkat okozva ezzel Érd lakóinak. Folyamatosan keressük a vasúttársaság  illetékesét, hogy megtudjuk: mit tesznek azért, hogy hasonló helyzet többé ne történjen meg.

Érdemes elkerülni az autósoknak az aluljárót, a Szent István híd, a Balatoni úti és Dunai utcai aluljáró jöhet szóba menekülő útként.

 

 

Fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email