Harmadik éve rendez nyári napközis tábort súlyosan-halmozottan sérült gyerekeknek az Életfa Csoport Egyesület. Kezdeményezésük egyedülálló és hiánypótló, hiszen ezek a gyerekek egyébként nem jutnának nyári táborozási lehetőséghez, pedig nekik is szükségük van az új élményekre, kapcsolatokra, kalandokra.
A súlyosan-halmozottan sérült gyerekek nem könyvekből, frontálisan átadott tananyagból, hanem a saját testi és érzékszervi tapasztalataikon keresztül tanulnak a világról, és a nyári táborban is ezen a fajta megismerésen volt a hangsúly.

Ezen a nyáron két, 6-7 gyermeket fogadó turnust indítottak: az elsőt múlt héten, a másodikat ezen a héten, a harmadikat pedig augusztus végén rendezik majd.
Az első hét, azaz a Rio Tábor programjában kiemelt szerep jutott a madaraknak. Domsa Ivett vezetésével többféle kalandos foglalkozáson részt vehettek a gyerekek. A népszerű kutya- és zeneterápián kívül kézműveskedés és sok játék színesítette a napokat.
Ellátogatott hozzájuk Kisteleki Gergely solymász is, aki testközelből mutatta be a ragadozó madarakat, a gyerekek pedig biztonságos körülmények közt ismerkedhettek meg velük.

Sok szép élményt vittek haza a táborozók és a segítők is, akik nagy örömmel látták, hogyan kapcsolódnak nemcsak a programokhoz, hanem egymáshoz is gyerekek.
A második heti Világutazók Tábor is izgalmasan indult: az első nap egy gabonasiklóval ismerkedhettek meg a gyerekek. Legtöbbjük először érintett meg siklót, érezhette hideg, selymes, pikkelyes bőrét, és élhette át azt, hogy a karján, lábán, hátán kúszik.
Mivel a gabonasikló természetes élőhelye Észak-Amerika délkeleti része, egészen Mexikóig, egy kicsit megismerkedtek Mexikó ízeivel is: a gyerekekkel közösen guacamolet készítettek, mexikói zenét hallgattak, és egy fehér, vízzel töltött lufi segítségével bemutatták azt is, hogyan bújik ki tojásából a kis kígyó.

„A hét második felében szegélyes teknősök érkeztek hozzánk, így képzeletben az ő hazájukba, Görögországba indultunk: feta sajtot és olajbogyót kóstoltunk tízóraira, sirtakit táncoltunk kerekesszékekkel, valamint Barna Beatrix keramikus önzetlen felajánlásának köszönhetően kipróbálhattuk az agyagozást és korongozást is” – elevenítette fel a hét kalandjait Selmeci Judit, a második hét táborvezetője.
Az ÉrdMost is ellátogatott az agyagozós programra, a foglalkozás szemmel láthatóan nagy élmény és örömforrás volt a gyerekeknek.

Fenti programokon kívül Miksztay-Réthey Brigitta AAK-szakértő útmutatásával és vezetésével a nem beszéddel kommunikáló gyerekek tárgyjelek, képek, kommunikátorok használatával választhattak játékot, tevékenységet, fejezhették ki vágyaikat. Brigitta egész héten térítésmentesen foglalkozott a gyerekekkel.
A gyógypedagógiai és konduktori munkát lelkes egyetemi hallgatók is segítették.
A nyári táborokat a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettől kapott támogatásból rendezte az Életfa Csoport Egyesület.

A harmadik, augusztusi tábor után indulhat majd a nagy munka: Ömböli Ágnestől, az Életfa elnökétől megtudtuk, hogy ősszel szeretnék megkezdeni a Bölömbika utcai új ingatlanjuk felújítását.
Az Életfa régóta tervezi egy speciális, hiánypótló nappali intézmény kialakítását, a súlyosan, halmozottan sérült gyerekek fejlesztésére, ellátására. Ez az álom most megvalósulhat: a közgyűlés múlt novemberben a volt Bölömbika utcai rendelőintézetet tizenöt évre ingyenesen az Életfa használatába adta (részletek itt).