Győzelemmel rajtoltak az Érdi VSE fiatal labdarúgói

Győzelemmel rajtoltak az Érdi VSE fiatal labdarúgói

Az U16-os alakulat küzdelmes mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Kelenvölgy ellen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Remekül sikerült a szezonnyitó mérkőzés az Érdi VSE U16-os labdarúgócsapata számára, ugyanis az érdi fiatalok kiegyenlített mérkőzésen, fokozatosan feljavuló játékkal végül megszerezték a három pontot a Kelenvölgy ellen.

Két hasonló képességű együttes csatáját hozta a találkozó, amelyen mindkét oldalon akadtak jobb és gyengébb periódusok. Az érdi védelem stabilan állt a lábán, a vendégek elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak. Az érdiek kapusa is magabiztos teljesítményt nyújtott, a lövések jelentős részét hárította.

Az Érdi VSE közösségi oldalán azt írják, hogy a középpályások óriási munkát végeztek, nagy területet kellett bejátszaniuk. Akkor tudott a csapat igazán fölénybe kerülni, amikor többen is bekapcsolódtak a támadásokba, így az ellenfél térfelén is könnyebb volt a labdaszerzés.

Az első félidőben ugyanakkor még akadozott a támadójáték. A csatárok sokszor magukra maradtak, így a felépített akciókból kevés lehetőséget tudtak kialakítani a hazaiak. A letámadások azonban többször is eredményesnek bizonyultak, a Kelenvölgy védőit sikerült hibákra kényszeríteni.

A fordulás után fokozatosan javult az érdi játék. A támadók egyre több támogatást kaptak a középpályáról, ami érezhetően nagyobb veszélyt jelentett a vendégek kapujára. Az egyenlítő gól újabb lendületet adott a csapatnak, amely ezt követően még nagyobb sebességre kapcsolt.

Az Érdi VSE U16-os együttese a hajrában is kezdeményező maradt, végül megérdemelten szerezték meg a három pontot, hiszen Szelei és Béni góljaival 2-1-re megnyerték a találkozót.

„Összességében elégedett lehetek a látottakkal. Sokat léptünk előre felfogásban az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, amelybe az új, fiatalabb játékosaink is becsatlakoztak. Ha nem is játszottunk mindig jól vagy pontosan, a szívüket-lelküket kitették a pályára, és nekem ez elég. Jó néhány játékos kilépett a komfortzónájából, ezzel megadva a csapat ritmusát és mentalitását. Jó volt nézni őket, mert a fejlődés ezen a zónán kívül a legnagyobb”

értékelt a klub közösségi oldalán Csiszár Zoltán vezetőedző.

fotó: Érdi VSE

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email