Jól kezdte a találkozót az Érd, hiszen Berényi Kíra találatával már az első percben megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem, gyorsan jött a győriek válasza is. Ez a fej fej melletti küzdelem jellemezte a mérkőzés első tíz percét, azonban Varga Dalma vezérletével magasabb fokozatba kapcsolt a Győr.
Sajnos egy ötperces gólcsend megpecsételte az érdiek sorsát, a 15. percben 9-4-es győri vezetést mutatott az eredményjelző. Innen már nem sikerült zárkózni a vendégeknek, mindössze egy ideig tartani tudták a különbséget Háfra Lucáék, de ismét jött egy hullámvölgy, hosszú perceken keresztül nem sikerült bevenni a győri kaput, miközben a másik oldalon rendre eredményesek voltak a befejezések. A félidőben már kilenc gól volt a két csapat között a különbség(19-10).
A második játékrész nem indult könnyen egyik csapatnak sem, tíz percet kellett várni minkét oldalon a gólra. Ettől kezdve pedig lassan, de biztosan növelte az előnyét a Győr, esélyt sem hagyva az érdieknek a felzárkózásra, végül pedig 34-21-re megnyerték a mérkőzést a Rába-partiak és otthon tartották a bajnoki pontokat.
Női NB I/B 1. forduló
Győri ETO KC U20 – Érd 34-21 (19-10)
Érdi gólok: Háfra L. 8, Helm B. 4, Berényi K. 3, Nagy, Marton, Tomcsányi, Sztranyovszky, Verbősy, Bilik 1
A Háfra Lucáék legközelebb hazai pályán lépnek pályára. Szeptember 14-én, vasárnap 16 órakor az MTK Budapest csapatát fogadják az Érd Arénában.
Az első fordulót követően így alakult a bajnokság állása: