kutya_freepik_kurys_borito

Néha el kell egymást engednie embernek és kutyának

kutya_freepik_kurys_borito

Néha el kell egymást engednie embernek és kutyának

Többek közt ez a tanulsága a „Mindent a kutyákról” című podcast sorozatunk hatodik, egyben befejező epizódjának.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Befejező részéhez érkezett a „Mindent a kutyákról” című podcast sorozatunk, amit még tavasszal indítottunk útjára azzal a szándékkal, hogy a kutyatartók jobban megérthessék kedvencüket, illetve jobb kapcsolatot alakíthassanak ki vele.

Ahogy a korábbi adásokban, úgy most is Kurys Anita etológus és viselkedésterapeuta segített eligazodni a kutyák lelkében, aki ezúttal elsősorban azokról az élethelyzetekről beszélt, amikor a gazdik és kutyák nem, vagy csak nagyon nehezen képesek elválni egymástól.

Ez persze csak egyetlen téma a sok közül, a teljes interjút itt lentebb lehet meghallgatni.

Aki pedig a „Mindent a kutyákról” című podcastunk korábbi beszélgetéseire is kíváncsi, az KATTINTSON IDE!

Címlapkép: Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email