monika_darazscsipes_borito_kesz_uj

Az érdi orvosi ügyelet mentette meg a sztár életét

monika_darazscsipes_borito_kesz_uj

Az érdi orvosi ügyelet mentette meg a sztár életét

A Mónika show műsorvezetője rettenetesen megijedt, amikor egy lódarázs csípte meg a minap.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érden élő Erdélyi Mónika, az egykori „kibeszélőshow” házigazdája egy majdhogynem végzetes rovarcsípésről számolt be a saját YouTube csatornáján.

A videóból megtudhatjuk, éppen autózott, amikor valami ízeltlábú repült be az ablakon. A celebritás a hangja alapján először poloskára gyanakodott, pedig – mint később kiderült – egy lódarázs volt az. Mónika azonnal kiállt a forgalomból, de addigra az állat már deréktájon megcsípte.

Még ez se lett volna gond, mert úgy tudta, nem allergiás a darázscsípésre, noha – elmondása szerint – utoljára gyerekkorában élte át ezt az „élményt”, de azon kívül, hogy a sebnél egy picit megdagadt a bőre, más következménye nem volt. Nem úgy most!

Mint elmesélte, most is így kezdődött, fájt a csípés helye, ezért biztos, ami biztos, betért egy közeli gyógyszertárba, hogy adjanak neki valamit. Az antihisztamin tartalmú gyógyszert azonnal be is vette, de nem sokkal később csúnyán feldagadt, és teljesen bevörösödött a bal szeme, így visszatért a patikába, hogy erre a panaszra is kérjen valamit.

Mire odaért már egy újabb tünet is megjelent: rettentően viszketni kezdett a sarka, majd az egész talpa. Állítja, ilyet még soha korábban nem érzett. A patikus ezért azt javasolta, hívjanak inkább mentőt, mert valószínűleg egy felfokozott allergiáról lehet szó.

Mónika úgy döntött, a mentő helyett a legközelebbi orvosi ügyeletet választja, ami az érdi volt. Leült a váróban, és úgy érezte, hogy a hangja is kezd elmenni. Döbbenetes volt, mint amikor az ember megfázik, ez volt a pillanat, amikor már igazán ijesztővé kezdett válni a szituáció, fogalmazott utólag.

Ugyanakkor az megnyugtató volt, hogy mégiscsak a rendelőben van, ott már csak nem lehet baj, gondolta. Időközben aztán újabb tünetek jelentkeztek: felszökött a vérnyomása, belázasodott, de az orvosok urai voltak a helyzetnek, és a kapott „injekció-koktéltól” hamarosan jobban is lett.

„Elképesztő ellátásban részesültem, szóval szuperjó volt a nővér vagy az asszisztens, az orvos azonnal megtett mindent, amit lehetett. (…) És akkor ott ültem fél órát, és akkor közben orvosi felügyelet alatt, és még kávét is kaptam, képzeljétek el! Szóval, szuperek, annyira szuperek voltak az orvosi ügyeleten, hogy valami elképesztő. (…) Szenzációsak! De közben meg annyi munkájuk volt, mert közben jöttek a mentők valakiért, akinek segítségre volt szüksége, és többeket is el kellett közben látni. Szóval fuh, gyerekek, nagyon szuperek voltak”

– áradozott az érdi egészségügyi dolgozókról a televíziós személyiség, aki egy barátjának a történetét is bevágta a videóba. A férfinak szintén alig negyed órán múlt az élete egy tavalyi lódarázscsípés miatt.

Mónika végül néhány jó tanácsot is hozzáfűzött arra az esetre, ha mással is ez történne.

Például, mindenki meneküljön, ha lódarázzsal találkozik. Ha ez mégsem jönne össze, akkor jó, ha van nálunk antihisztamin tartalmú készítmény. Végül pedig, ha van, ha nincs, érdemes azonnal orvoshoz is fordulni, mert nem lehet előre tudni, kire milyen hatással van a rovar mérge.

Címlapkép: YouTube/Erdélyi Mónika, belső képek: Freepik, Wikipédia/Martin Cooper, Rolf Dietrich Brecher

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email