burkolatfestes_czereb

Újabb helyszínen festették újra az útburkolati jeleket

burkolatfestes_czereb

Újabb helyszínen festették újra az útburkolati jeleket

A munkálatok folyamatosak, ezúttal a Bajcsy-Zsilinszky úton dolgoztak a szakemberek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt hónapokban rengeteg lakossági jelzést kapott a Polgármesteri Hivatal azzal kapcsolatban, hogy az útburkolati jelek kopottak, egyes helyszíneken alig látszik a festés. Az önkormányzat folyamatosan dolgozik azon, hogy a város területén megoldja ezeket a problémákat.

Augusztus 9-én, pénteken a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alsóerdősor utca és Bem tér közötti szakaszon zajlottak a munkálatok, amelyek kisebb forgalmi fennakadásokkal is jártak.

A Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője elmondta, hogy ezek a munkálatok folyamatosak, még márciusban kezdődtek, akkor biztonsági okok miatt előrevették a zebrákat. Azóta pedig már számtalan helyen festették újra a megkopott jeleket, most pedig a főutakon dolgoznak a szakemberek.

László Ferenc hozzátette, hogy a lakosság türelmét kérik a munkálatok kapcsán. Továbbá kiemelte azt is, hogy a reggeli és a délutáni csúcsidőszakot elkerülik, hogy minél kevesebb fennakadással járjon a jelek felfestése. A munkaterületet mindenütt kitáblázzák, torlódások esetén pedig óvatosságot kérnek az autósoktól.

fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email