szakrendelő

Először a beutaló, utána az időpont

szakrendelő

Először a beutaló, utána az időpont

Sokan rosszul használják az érdi szakorvosi rendelő nemrégiben bevezetett időpontfoglaló rendszerét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy arról az ÉrdMost is hírt adott, idén januárban egy új előjegyzési rendszert vezetett be az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény. Most pedig, fél évvel később egy hosszú Facebook posztban értékelte a rendszer használata során összegyűjtött tapasztalatokat az intézmény főigazgatója.

Bárány Zsolt alapvetően pozitívan tekint az új megoldásra, hiszen az Univerzo nem csak egyre népszerűbb a betegek körében, hanem a rendelő alkalmazottainak a válláról is jelentős terheket vesz le.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban számos olyan jelenségre is fény derült, amelyek arról árulkodnak, hogy az emberek – akarva-akaratlanul, de – nem megfelelően használják ezt a lehetőséget.

A bejegyzés szerint a legjellemzőbb „hiba” az, hogy sokan úgy foglalnak időpontot a beutaló köteles rendelésekre, hogy nincs beutalójuk. Sem a kezükben, sem a felhőben.

Holott, mint az intézményvezető fogalmaz: „nem babra megy a játék”. Hiszen a jogszabály szerint ha egy beutaló köteles rendelést valaki beutaló nélkül kíván igénybe venni, annak ki kell fizetnie az intézmény térítési szabályzatában meghatározott vizsgálati díjat.

Az értékelésből kiderül továbbá, hogy gyakori az is, amikor valaki több időpontot foglal ugyanarra a rendelésre és napra. Vagy ugyanarra a rendelésre, csak éppen egy héttel később, illetve az adott szakterület egy másik szakorvosához.

„Vannak olyan lakosok, akiknek rendszerünkben a következő 6 hónapra 8-10 (!!) különböző szakrendelésre van Univerzo felületen foglalt időpontja”

– hangsúlyozza Bárány Zsolt.

Ennek kapcsán a főigazgató megjegyzi, sok a félreértés azzal kapcsolatban, miszerint a beutaló csak 90 napig érvényes. Mint írja, ez valóban így van, ezért erre hivatkozva sokan először időpontot foglalnak, és csak utána kérnek beutalót, nehogy a 90 nap időközben lejárjon.

„Ez a veszély nem veszély, hiszen a beutaló felhasználtnak minősül az időpontkérés pillanatában, tehát egy mai dátumú beutalóval 2024. október 8-ig foglalhatok időpontot akár 2025. januárra” – teszi hozzá, majd úgy folytatja:

„A beutaló (melyet legnagyobb arányban a háziorvosaik állítanak ki) a Romics adott szakrendelésénél egy szolgáltatás megrendeléseként funkcionál. Ez a megrendelő igazolja, hogy a háziorvos, miután megvizsgálta Önöket úgy döntött, a panaszokat az alapellátás szintjén nem tudja kezelni, ezért egy beutaló formájában szakorvosi vizsgálatot „rendel meg”. Bízzuk ennek megítélését választott háziorvosunkra! A „Doki, van egy időpontom a Romics reumára, kiállítana egy beutalót?” nem a helyes hozzáállás”.

A főigazgató egyúttal hozzáteszi, most, hogy a tipikus hibákat feltárták, a szakrendelő munkatársai valamilyen formában (e-mailen vagy telefonon) kapcsolatba lépnek majd az érintett lakosokkal, hogy személyesen is tisztázzák velük ezeket a problémákat.

Ennek apropóján úgy gondolja, hogy a felsoroltak alapvetően inkább a figyelmetlenség számlájára írhatóak. Abban az esetben viszont, ha valaki szándékosan, rosszhiszeműen használja az Univerzo nevű időpontfoglaló rendszert, akkor az szankciókat is vonhat maga után.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email