Hincz Gyula kiállítása az Érdi Galériában

Érden jár a magyar Picasso

Hincz Gyula kiállítása az Érdi Galériában

Érden jár a magyar Picasso

A 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő alakjának, Hincz Gyulának a műveiből nyílt kiállítás április 13-án az Érdi Galériában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy azt az eseményt beharangozó cikkünkben írtuk, Hincz Gyula mondhatni visszatért városunkba, hiszen – igaz, nem manapság, de – 1975 tavaszán volt már egy kiállítása Érden. Sőt, egyik művén keresztül velünk is maradt, hiszen az egykori tárlat apropója éppen az volt, hogy Hinczet 1973-ban felkérték egy, az érdi művelődési központba szánt nagy méretű gobelin elkészítésére.

A „Népek barátsága” című falikárpit el is készült, majd a már említett kiállítás keretében 1975-ben helyezték ki az érdi művházban, ahol aztán a legutóbbi időkig bárki megcsodálhatta.

Mint az a mostani megnyitón elhangzott, Vermes Zoltánnak, a Szepes Gyula Művelődési Központ jelenlegi vezetőjének a gondolata volt, hogy az időközben kissé elnyűtt művet felújítsák, majd ennek nyomán – közel ötven esztendővel később – az alkotó ismét bemutatkozzon a helyi közönségnek.

A péntek óta megtekinthető tárlaton a jól ismert gobelin mellett, a Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus és iparművész Hincz Gyula életművének ritkán látott darabjai kerültek a falakra. Konkrétan az 1960-as, 70-es években készült festmények, grafikák, azaz a művész érett alkotásai.

A megnyitón többen is megfogalmazták, Hincz Gyula egy rendkívül nyitott, sokrétű, és önmagát számos stílusban kipróbáló ember volt, akinek alkotásairól akár az egyetemes képzőművészet olyan óriásai, mint Miró vagy Picasso is az eszünkbe juthatnak.

Hogy így van-e, arról az Érdi Galériában július 13-ig látható kiállításon bárki meggyőződhet.

Fotó: ÉrdMost/Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email