virag_varoshaza

Virágba borult Érd

virag_varoshaza

Virágba borult Érd

Zajlik a virágosítás, így igazi tavaszi arcát mutatja a város.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt napokban az Érdi Városgazda kertészei a város több pontján megújították az évelő ágyásokat. Többek között virágba borult a Szabadság tér is, ahol az Ercsi út, az Felső utca és az Esküdt utca elejénél fogadja virágtenger az ara közlekedőket – tudtuk meg a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjétől.

Virágok a Szabadság téren

László Ferenc a munkálatok kapcsán megjegyezte, hogy javában zajlik a Kálvin tér rendbetétele is.

A Kálvin téri körforgalom

Már tavaszi virágok díszítik a körforgalmat is, továbbá a tér megújult részének a parkosítása is folyamatban van.

„Elvetették már a fűmagot a parkosítandó területen, hét darab fát, illetve virágokat is ültetnek a szakemberek, két utcai pad pedig már a helyére került. Taktilis jeleket is helyeznek a gyalogátkelőhelyek elé, hogy azok a gyengénlátókat segítsék a biztonságos gyalogos közlekedésben”

– mondta László Ferenc.

Mindemellett megújult a Tesco-körforgalom is, ahol körkörös virágágyásokat alakítottak ki az Érdi Városgazda munkatársai. A kommunikációs vezető továbbá kiemelte, hogy a tavalyi esztendőben több ezer virághagymát ültettek el városszerte, ennek köszönhetően már virágba borult a Bem téri körforgalom is.

A Bem téri körforgalom

A következő napokban pedig a Budai úton és a Diósdi úton folytatódnak a virágosítási munkálatok – tette hozzá László Ferenc.

További képekért kattintson a galériára!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email