A kormány nem hátrál, akarja a sóskúti akkugyárat

A kormány nem hátrál, akarja a sóskúti akkugyárat

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a sóskúti akkufeldolgozó beruházását.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ezzel kapcsolatos rendelet február 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy a folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben a beruházást kiemelten kezelik: felgyorsulnak az építkezéshez szükséges hatósági eljárások, rövid határidőkkel, soron kívül foglalkoznak az üzem engedélyeivel.

Kérdés, hogy ez a lépés szűkíti-e, és ha igen, hogyan azon lehetőségek körét, amelyeket igénybe véve az érintett települések, lakosok, illetve civil szervezetek, környezetvédők kifejezhetik tiltakozásukat. Az is kérdés, megtartható-e így az a népszavazás, amit sóskúti képviselők kezdeményeztek. 

Ha szűkíti, úgy a kormány erőszakkal rátelepíti Sóskútra azt az akkufeldolgozót, ami ellen a környező települések lakossága és polgármesterei nem egyszer tiltakoztak a közelmúltban.

Hogy milyen lehetőségük marad a településeknek a tiltakozásra, szakjogászokat is megkérdezünk, amint megkapjuk válaszukat, közzé tesszük.

A sóskúti ipari parkban az Orion épületébe költözne be az Andrada üzeme

Bizonyára sokakat megdöbbent az a hatásvizsgálat is, amit a HIPA közreműködésével készítettek szakminisztériumok még január 22-én.

A hatásvizsgálat elkészítésére mindössze egyetlen napot fordítottak.

A rendelet mellékleteként közzétett hatásvizsgálati lap szerint a beruházás előnye, hogy megvalósulásával 100 új munkahely jön létre. (Arról a Sóskútról beszélünk, ahol a közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően több munkahely van már most is, mint munkavállaló).

„Az új munkahelyek és a beruházás gazdaságfejlesztő hatásai hozzájárulnak a Sóskúton elő lakosok jólétéhez, amely jelentősen meghaladja az ipari termeléssel szükségképpen együtt járó externáliák hatásait” – írják, de hogy ez a kijelentés milyen vizsgálatokon alapul, az nem derül ki.

A beruházás hatásvizsgálati lapja / forrás: kormany.hu

A hatásvizsgálat szerint a beruházásnak nincs jelentős környezeti vagy természeti, illetve egészségre gyakorolt hatásai.

Ezt  a környéken élők és a környezetvédők nem így gondolják – és ezzel nincsenek egyedül, más települések lakosai sem fogadnák örömmel ezt az építkezést. A szlovén Andrada beruházót Alsózsolcáról már kiebrudalták, így jött képbe Sóskút.

König Ferenc polgármester elhagyja a botrányba fulladt lakossági fórumot

König Ferenc, Sóskút polgármestere az RTL Híradónak részletesen elmondta, hogyan keresték meg az építkezés tervével. Mint fogalmazott, a kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész.

„Bármit döntünk bármiről, a kormány ezt bármikor átírhatja, mert azt mondja, hogy ezen a helyrajzi számon ez egy kiemelt beruházási terület, és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen” – idézi a polgármestert a 24.hu.

A polgármester attól is tart, hogy Gödhöz hasonlóan Sóskúttól is elvehetik az iparűzési adót.

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a tervet. A véleményeket a tarsegyeztetes@mfa.gov.hu elektronikus levélcímre várják nyolc napon belül. A rendeletet majd Orbán Viktor írja alá, és a kihirdetését követő nap lép életbe.

Korábbi cikkeinket a sóskúti akkugyár elleni összefogásról itt meg itt meg itt meg itt olvashatja.

Tiltakozás az akkufeldolgozó-üzem ellen

fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email