Dizseri Tamás érdi gyermekgyógyász neve széles körben ismert. Ő volt az, aki megszervezte a gyermek-egészéségügyi alapellátást, a fogyatékos gyermekek napközi otthonát, illetve Pest megye első családsegítő központját. Bár sok víz lefolyt azóta a Dunán, a rendszerváltás idején és azt követően is számtalan dolog változott a szociális és egészségügyi ellátás terén, de a habilitációs központ – azaz a „Habi”, ahogy mi, érdiek ismerjük – azóta is működik. Méghozzá úgy, hogy arra maga a megálmodó, Dizseri doktor is büszke lenne.

Negyven éves lett most ősszel az intézmény, ami évek óta Dizseri Tamás nevét viseli, és ahol ezzel a névvel találkoznak az emberek, ott mosoly terül szét az arcokon, mert a gyermekorvost nemcsak városunkban, hanem országszerte ismerték, a gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő munkája miatt. És nemcsak a névadót, hanem magát a Habit is egyre szélesebb körben ismerik: kézműves termékeikkel, mozdulatszínházukkal és Csengettyű együttesükkel járják az országot, hírét viszik az itt folyó munkának, no meg Érdnek.

Hogy milyen széles körű művészeti, habilitációs és terápiás tevékenység folyik a Habiban, ami évek óta már a Szociális Gondozó Központ tagintézményeként működik, abból ízelítőt kaphattak mindazok, akik ellátogattak a Habi negyvenedik születésnapi ünnepségére, amit a Szepes Gyula Művelődési Központban rendeztek péntek délelőtt.

A színházteremben a Csengettyű Együttes és a Felhőjárók Mozdulatszínház mutatkozott be a közönségnek.

Mindkét művészeti együttesben sérült fiatalok szerepelnek. A Felhőnjárók Százhalombattán jött létre még 2003-ban, tagjai olyan felnőttek, akik értelmileg, illetve mozgásukban akadályozottak. Verbálisan nehezen nyilvánulnak meg, de a mozdulatszínházban, ahol a gesztusoké és a testbeszédé a főszerep, meg tudják mutatni magukat, érzelmeiket.

A Csengettyűsök tevékenyen részt vesznek Érd kulturális életében, advent idején rendszeresen találkozhatunk velük – a karácsonyi énekeket igen szívhezszólóan csilingelik el a Habi fiataljai, akik pár éve egy fesztiválon különdíjat is nyertek.

A Szepes előterében a szociális foglalkoztató rendezkedett be. A Habiban sok-sok éves hagyománya van már a kerámiakészítésnek és a varrásnak. A jópofa és egyedi plüssállatok mellett varrnak táskákat, díszeket, lakástextiliát is.

A kerámiaműhelyben dísztárgyakat, étkészleteket, konyhai kiegészítőket, ünnepi dekorációkat formáznak a fiatalok, szakértő irányítással. Nekik ez nemcsak munka, hanem örömforrás is, azt a tudatot erősíti, hogy ők is fontosak, értékesek. És miközben alkotnak, egyre ügyesebbek lesznek…

Nehéz lenne pár sorban elmondani, mit jelent a Habi a városnak, az itt dolgozóknak és a gondozottaknak. A születésnapon többen is vallottak erről, felidézve az elmúlt éveket, személyes emlékeket, szép pillanatokat. Ezekből idézünk most.

Csőzik László polgármester: „A Habi üzenete az, hogy nem szabad senkiről sem lemondani. Mindenkit segíteni kell a maga útján. Nincsenek eleve vesztes helyzetek. Emberek vannak, akik születtek úgy, ahogy születtek, és előttük is vannak utak, fejlődési lehetőségek.

Azok a kollégák, akik itt dolgoztak, itt dolgoznak, tudják a dolgukat, tudják, hogy adni kell hitet, erőt, meg kell csillantani lehetőségeket, fejleszteni kell készségeket. Nagyon komoly szakmai munka folyik itt, és ezen túlmenően a szív is ott dobog és a lélek is odaadja magát.”

Bereiné Petrik Mária, a Szociális Gondozó Központ intézményvezetője: „Negyven év egy ember életében döntő időszak: felnőtté válik, gyerekei lesznek, egzisztenciája, szokásai. Ugyanez vonatkozik egy intézményre is. A habilitációs központ is felnőtté vált. Ma már a városban, a környéken mindenki ismeri. Harmincöt évi vezette Paróczai Zoltánné Mariann az intézményt, neve összeforrt vele.

Miután nyugdíjba ment, pár éves űr keletkezett, nem volt olyan karizmatikus személy, aki képviselte volna azokat az értékeket és eszméket, amelyek jellemzőek voltak az intézményre. Két évvel ezelőtt megjelent Czuppon Gabi, aki hasonló intézményből érkezett, és továbbvitte, illetve megújította hagyományokat. Elhivatott kollégáival megreformálta az itteni életet. Ma már egyre többen jelentkeznek a habilitációs központba, amelynek az épülete is megújult a közelmúltban.”

Paróczai Zoltánné nyugalmazott tagintézmény-vezető: „Dizseri Tamás húsz éve ment el. Negyven évvel ezelőtt megálmondta ezt az intézményt, és büszkén mondhatom, hogy én pedig létrehoztam. Ez nagyon nagy munka volt. Egy kétszobás házat kaptunk, nekünk kellett berendezni – már ez sem volt egyszerű. Azt is fel kellett mérnünk, kiket vegyünk fel. Gyermekorvosoktól, védőnőktől kaptam a címeket.

Volt egy Babetta motorom. November 23-án nyitottunk, és én esőben, szélben, hidegben a Babettával jártam a várost, felkerestem a családokat. Hét sráccal indultunk. Később bővültünk,  mind a létszámot, mind az épületet tekintve, és tíz éve felvettük Dizseri Tamás nevét. Tamás egyik kedves igéje ez volt: Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Ez egy nagyon szép igerész, és úgy gondolom, valóban eszerint kell élni az életünket.”

Czuppon Gabriella tagintézményvezető: „Ez alatt a két év alatt az vezérelt, hogy a lehető legjobb körülményeket, fejlesztéseket kapják meg azok a különleges emberek, akik az intézménybe járnak. Munkatársaimmal arra törekedtünk, hogy olyan hely legyen a habi, ahol ellátottjaink jól érzik magukat, alkothatnak, fejlődhetnek és megmutathatják a bennük rejlő értékeket. A mi feladatunk pedig, hogy segítsük őket ezen az úton, és mindezeket az értékeket megmutassuk a nagyilágnak.

Jó velük lenni, egyúttal kihívás és életre szóló tanulás mindannyiunk számára. Őszinteségük, nyitottságuk feltölt bennünket, a bizalmuk, feltétel nélküli szeretetük pedig lendületet ad, hogy nap mint nap tegyünk értük, hogy a lehető legteljesebb életet élhesék.”

Narancsik Dóri, a Habi egyik ellátottja: „2017 óta járok ide. Azért szeretem, mert társaságban vagyok és dolgozhatok. Dolgoztam korábban egy gyógyszergyárban, de ott sokat kellett csomagolni, fárasztó volt. Itt varrok, szütyőket a kerámiáknak. Amikor mennek vásárra, ezekbe teszik őket.

Csengettyűzöm is, és a Felhőjárókat is szeretem. Vannak barátaim, párom is. Ő is habis, csengőzik is. Együtt töltjük a napokat. A habisokkal sokat utazunk, legutóbb Nagykörűben voltunk, és nemsoká megyünk a Felhőjárókkal Zalakarosra, egy éjszakára. Ezek nagy élmények.”