erd_kezilabda_vereseg

Megint nagyot buktak az érdi kézisek a második félidőben

erd_kezilabda_vereseg

Megint nagyot buktak az érdi kézisek a második félidőben

Nagy zakóba szaladt bele az Érd az MTK ellen, pedig az első félidőben többször is vezetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt hetek forgatókönyveihez annyiban mindenképpen hasonlított az MTK Budapest – Érd NB I-es női kézilabda mérkőzés, hogy megint elmondható, az Érd az első félidőben méltó ellenfele volt esélyesebb riválisának, a szünet után mégis nagyarányú vereségbe szaladt bele.

A nemrég szerződést hosszabbító Sztankovics Réka góljával az érdiek jegyezték a szombat délutáni bajnoki első gólját, majd a 14. percben 5-4-nél és a 15.-ben 7-6-nál is Simics Judit együttese állt nyerésre. Az első félidő hajrájában az MTK akarata jobban érvényesült, így 13-12-es kék-fehér vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész elején még Kopecz Barbara egyenlített, ezután viszont fokozatosan növelte előnyét az MTK, Pál Tamara ellen nem igazán volt ellenszere a vendégcsapatnak. Az első félidő tükrében már-már kifejezetten csúnyán alakult a mérkőzés vége, tizenegy góllal is mentek a házigazdák. Végül 32-22-re nyert az MTK, amivel újabb szöget ütött az érdiek koporsójába, ami a kiesés elkerüléséért vívott harcot illeti.

Női kézilabda NB I, 21. forduló
MTK Budapest – Érd 32-22 (13-12)
Érdi gólok: Dávid-Azari, Kopecz 7-7, Kerekes 3, Sztankovics 2, Gerháth, Ábrahám, Csáki Zs. 1-1.

A játéknapot követően az Érd változatlanul a kiesést jelentő utolsó előtti, tizenharmadik helyen található az NB I tabelláján.

Fotó: archív/Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email