szikra

Ahol a „furcsa” gyerek nem érzi jól magát, ott a többi sem fogja

szikra

Ahol a „furcsa” gyerek nem érzi jól magát, ott a többi sem fogja

Az autizmussal élő gyerekek fejlesztéséhez az első lépés: a probléma felismerése.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az autizmus spektrumzavarról és a korai felismerés fontosságáról ma már sokat hallunk, a gyakorlatban mégis gyakran az ismerethiány nehezíti az érintett gyerekek életét. Mire a diagnózis megszületik, sokszor már elszigetelődtek, és hátrányos helyzetbe kerültek a teljesítményközpontú oktatási rendszerben. Ezért létfontosságú, hogy a bölcsőde- és óvodapedagógusok érzékenyek legyenek a problémára, értő szemmel tekintsenek a „furcsa” gyerekekre, és felismerjék a fejlesztés szükségességét. Ez nemcsak az autizmussal élő gyerekeknek fontos, hanem a társaiknak is.

„Ha az az egy gyerek nem érzi jól magát, akkor a többi sem fogja.” – hangsúlyozta az Érd FM riportjában Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapító-elnöke.

A Szikra pályázati forrásból (Belügyminisztérium, Nemzeti Szociális Intézet) három pilléren nyugvó, fél éven át tartó programot indított, melynek keretében valamennyi érdi önkormányzati óvodával együttműködik az autizmussal élő gyerekek, családjaik és az intézmények megsegítésében.

Március 17-én lesz az első olyan szakmai nap, ahol minden csoportnak átadnak egy “autizmus akadály nélkül” készletet: folyamatábrákat, szabálykártyákat, ráirányítva ezzel a figyelmet arra, hogy az autizmussal élő gyerekeknek nagyon fontos a vizuális megsegítés.

A program első pillére a családok megsegítése. A Szikra weboldalán már lehet erre jelentkezni olyan érdi családoknak, amelyek már kézhez kapták az autizmus spektrukzavar diagnózist. A támogatás második pillére az óvodás és bölcsődés korú autista gyerekek fejlesztése az egyesület központjában, heti egy alkalommal. A komplex program harmadik része pedig az érdi óvodák, bölcsődék munkatársainak tájékoztatása, tanácsadás és az autizmussal élő gyermekekkel foglalkozás segítése.

A Szikra Egyesület elnöke kiemelte, hogy az óvodák és a bölcsődék vezetői nagyon pozitívan fogadták a szakmai konzultáció lehetőségét, és bíznak benne, hogy a szakmai napokon választ kapnak a kérdéseikre, és segítséget a mindennapi problémák kezeléséhez.

A programról bővebben az Érd FM riportjából tudnak tájékozódni.

ÉrdFM/Szabó Beáta; Fotó: Szikra Egyesület

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email