Szakmai eljárásrend hiányában az oltópontok többsége kivár a negyedik oltással

Az orvosokat is zavarba hozta a negyedik oltást szorgalmazó kormányzati felhívás, miután a szakemberek sem kapták meg a lebonyolításhoz várt segítséget – írja a Népszava. Érden sincs egyelőre negyedik oltás, mindaddig, amíg a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény erre utasítást kap.

FRISSÍTÉS!

Miután szerda délelőtt még arról írtunk, hogy az oltópontokról hazaküldik a betegeket, mert még nem kapták meg az orvosok a szakmai irányelveket a negyedik oltással kapcsolatban, a déli órákban a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény a Facebookon tette közzé, hogy megérkezett a hiányolt ajánlás.

Ismeretes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az idei első, januári Kormányinfón jelentette be, hogy minden felnőtt magyar igényelheti a negyedik védőoltást – orvossal való konzultáció alapján. Az erről szóló szabályozást pedig rövid időn belülre ígérte. Azóta rendszeresen olvasható a kormányzati járványhonlapon, hogy bárki, akit négy hónapnál régebben oltottak kérheti a negyedik vakcinát, ugyanakkor a regisztrációs oldalon még nem lehet az újabb dózisra jelentkezni. A közvetlenül az oltópontokon jelentkező pácienseket a tapasztalat szerint vagy beoltják, vagy nem.

„Égnek a telefonjaink, rengeteg érdeklődnek, hogy a heti oltási akcióban kaphatnak-e a Romicsban negyedik oltást. A válasz: nem tudom. Gulyás Gergely a múlt csütörtöki Kormányinfo alkalmával bejelentette, hogy negyedik oltást orvossal történő konzultáció után bárki kaphat, erről hamarosan utasítás jelenik meg. Az utasítást – a többi szakrendelővel együtt várjuk, annak megérkezéséig senkinek nem adhatunk negyedik oltást” – hangsúlyozta Bárány Zsolt főigazgató. 

A negyedik oltást a világon elsőként Izrael vezette be, bizonyos kockázati csoportok számára. Jelenleg is vizsgálják, mindez mekkora előnyt ad az omikron ellen.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink