22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: elmaradt a bravúr az ÉRD-től

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: elmaradt a bravúr az ÉRD-től

Hazai pályán bár végig kiélezett mérkőzést vívott a Dunaújvárosi KKA-val az ÉRD, de Horváth Roland együttese nem bírta a hajrát és végül 29–26-os vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 6. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legutóbbi, MTK elleni mérkőzéshez képest jó előjelekkel várhatta a Dunaújváros elleni találkozót Horváth Roland, hiszen visszatért sérüléséből Fekete Bozsana, Paróczy Sára és Alexandra Vukajlovics is, de Monori Orsolyára és Mézes Laurára ezúttal sem számíthatott a ÉRD vezetőedzője, illetve Bódi Bernadett sem lett nevezve a mérkőzésre.

Noha a hazaiak sem kezdtek kifejezetten rosszul, a mérkőzés elején a Dunaújváros masszívabb, agresszívabb játékot mutatott, védekezését pedig nehezen tudták feltörni az érdiek, így Horváth Roland a 11. percben 5-3-as vendégelőnynél időt kért. Ez pedig mindkét csapatnak jót tett, ugyanis a következő percekben jóval lendületesebbé vált a játék, ezt kihasználva pedig fordítottak is Paróczy Sáráék (10–9).

Sőt, a játékrész végén néhány pillanat erejéig még hárommal is vezetett az ÉRD, de kettős emberelőnyét kihasználva a szünetre 15–14-re zárkózott a Kohász.

Igaz, a második félidőben továbbra is kettős hátrányban lévő ÉRD ellen ismét megfordították az állást a vendégek, de az ÉRD egy pillanatig sem hagyta magát és a 41. percben ismét vezetett (19–18). 

És bár 22–22-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az ÉRD támadásait nem tudta góllal befejezni, miközben emberelőnyét kihasználva az utolsó tíz percre háromgólos előnnyel érkezett a Dunaújváros (22–25), amely előnyét megtartva végül 29–26-ra nyert.

Az ÉRD legközelebb november 2-án, kedden 18 órától lép pályára, amikor a Győri Audi ETO KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
ÉRD–Dunaújvárosi KKA 26–29 (15–14)
ÉRD, 600 néző. V.: Paska, Vastag
ÉRD: Györkös – Csáki 1, MÓD 4, Szabó Kitti 8 (8), PARÓCZY 6, Kopecz 2, Pécsi. Csere: Hadfi, Kántor (kapusok), Horváth D., Vukajlovics 3, Kiss D. Zs., Fekete B. 2, Sztankovics, Abilda. Edző: Horváth Roland
DKKA: Bartulovic – Kukucska 3, Borgyos 3, SZALAI B. 4, Weisheitel, BULATH 8 (5), KAZAI 7. Csere: Wéninger (kapus), Polics 1, Matucza 1, Farkas Johanna 2, Mrmolja, Sustková. Edző: Vágó Attila
Érd, 600 néző. V: Paska, Vastag
Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–3. 13. p.: 4–6. 17. p.: 7–9. 24. p.: 12–10. 37. p.: 16–17. 45. p.: 21–21. 50. p.: 22–25. 58. p.: 25–29.
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 10/8, ill. 5/5

MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Nagyon sajnálom, mert egy-két játékosom alig kézilabdázott. Meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést, mert nagyon szépen küzdöttek a lányok, csak azok a szituációk, amiket megbeszéltünk, sok esetben hiányoztak ahhoz, hogy győzni tudjunk.
Vágó Attila: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, nem is tudom, hol nyertük meg. Talán azzal, hogy küzdöttünk, volt szíve és tartása a csapatnak, de rosszul játszottunk, nem volt egy közönségszórakoztató mérkőzés, inkább a küzdőszellem dominált. Annak örülök, hogy mínuszról meg tudtuk fordítani a mérkőzést és rutinosan lehoztuk a végjátékot.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email