Hárommillió forintot nyert Láss engem! nevű érzékenyítő programjára az autista gyerekek esélyegyenlőségéért küzdő Szikra Tehetséggondozó Egyesület.
A Lidl Érték.Lánc nevű, 50 millió forint összértékű támogatási programja olyan egyesületek projektjeit segíti, amelyek egyrészt az esélyegyenlőségért, a gyermekjólétért és a hátrányos helyzetű közösségek integrációjáért küzdenek, másrészt a klímavédelmet támogatják.
A Szikra egy gyerekeknek, pedagógusoknak és a közösségnek szóló érzékenyítő programsorozattal pályázott, azzal a céllal, hogy minél fiatalabb korban természetessé váljon az elfogadás, és kevesebb autista gyerek élje át a kirekesztést, a magányt vagy a bántást az oktatási intézményekben.

A Lidl felhívására több mint száz pályázat érkezett. Az előszűrést, illetve szakmai értékelést követően a Szikra is bekerült azok közé a szervezetek közé, amelyek részt vehettek az októberi közönségszavazáson.
Két hét alatt az etikus működés kategóriában közel 8000, míg a klímavédelem kategóriában mintegy 6000 szavazat érkezett, és a voksok alapján végül 17 szervezet nyert támogatást. Köztük a Szikra, amely az etikus működés kategóriában a legtöbb közönségszavazatot kapta.
Hogy hányat, azt az egyesület elnöke, Zádori Henrietta sem tudta, de azt elmondta, hogy rendkívül büszke erre az eredményre.

A nyereménynek köszönhetően a Láss engem! nevű program keretében januártól harminc ingyenes érzékenyítő, szemléletformáló és interaktív foglalkozást terveznek. A megismerést és a megértést játékos feladatok, kommunikációs helyzetek, közös gondolkodás és beszélgetések segítik majd.
A foglalkozásokat tapasztalt gyógypedagógusok vezetik. A résztvevő intézmények vizuális segédanyagokat és gyakorlati útmutatókat is kapnak, így az érzékenyítés a foglalkozás után is folytatódhat.