Visszatérnek a Romicsba a kirendelt orvosok

Visszatérnek a Romicsba a kirendelt orvosok

Az ÉrdFm 101.3 Bundáskenyér című műsorában Bárány Zsolttal, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatójával beszélgettek munkatársaink , többek között a mammográfiai szűrővizsgálatokról, az elmaradt rendelésekről és a kirendelt orvosok visszatéréséről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bárány Zsolt főigazgató elsőként arról számolt be, hogy míg a koronavírus-járvány kirobbanása előtt a mammográfiai szűrővizsgálatokon szép számmal jelentek meg a hölgyek, ez most megtorpanni látszik. „A korábbi tapasztalat az, hogy ha kimegy 100 levél, abból közel 40-en jeleznek vissza és vesznek részt a szűrővizsgálaton. Ez az arány sosem volt 50 felett és sosem volt 30 alatt.”

Hallgassa meg az interjút!


Arról is beszélt a főigazgató, hogy 2019-ben több mint háromezer főt szűrtek le a mammográfiai szakrendelésen, ők mind panaszmentesek voltak és közülük mégis 500 főt visszarendeltek, mert további vizsgálat volt indokolt.  14 esetben pedig valóban találtak elváltozást, tehát 2019-ben az emlőszűrés 14 nő életét mentette meg. „Ha nem jönnek el a szűrővizsgálatra a nők, akkor saját életükkel játszanak.” A főigazgató azt is elmondta, hogy igen fejlett a géppark a Romicsban, így már nem az a fájdalmas vizsgálat vár a hölgyekre, mint korábban. Mint mondta, áprilisban néhány hétre leállították a népegészségügyi szűréseket és attól tart, emiatt nem vesznek részt rajta a hölgyek, hangsúlyozta, nyugodtan lehet már menni a szűrővizsgálatokra, így a mammográfiára is.

Arról is szó esett, hogy a miniszter által kiadott kötelező érvényű szabályok a beléptetés tekintetében még érvényben vannak, ettől még egy darabig biztosan nem tudnak eltekinteni. A labor már úgy működik, mint régen, reggel 7:00 és 10:00 között és igen leterheltek az ott dolgozók. A beutalóhoz és az előjegyzéshez kötött rendelések, mint például a kardiológia vagy reumatólógia sajnos visszaálltak a két-három hónapos előjegyzésre, míg a klasszikus, beutaló és időpont nélkül igénybe vehető rendelések esetén – például a szemészet vagy a bőrgyógyászat  –  20- 25 százalékkal alacsonyabb még a forgalom.

Bárány Zsolt arról is beszámolt, hogy június 15.-től megszűnik a felmondás tiltása az egészségügyi intézményekben, de ettől nem azt várja hogy majd tömegesen felmondanak a dolgozói, hanem épp ellenkező hatást remél: azok az álláshirdetések, amelyek eddig gyér érdeklődés kísért, most népszerűbbek lesznek, hiszen a többi intézményből tudnak majd jönni olyanok, akik eddig nem mondhattak fel. A főigazgató egy jó hírrel zárta mondandóját: szakdolgozói dolgozói hiány miatt rendelések már nem maradnak el,  sőt jövő hét kedden visszakapják a Szent Imre kórházba kirendelt dolgozókat is.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email