22_03_29_erdmost_nincskep

Csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre

22_03_29_erdmost_nincskep

Csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre

A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre, ezt minden évben több tízezren mulasztják el - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 A Mabisz adatai szerint tavaly év végéig több mint 380 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítási szerződést, a szerződésállomány így 11 százalékkal haladta meg az előző évit. Felidézik, hogy 2014. január 1-től a nyugdíjbiztosításokba befizetett éves díj után évi maximum 130 ezer forintig 20 százalék adójóváírás vehető igénybe. A maximális adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni, amit a szerződések átlagdíja még messze nem ér el, bár évről évre emelkedik.

Pandurics Anett, a Mabisz elnöke a közleményben elmondta, az adókedvezményt idén várhatóan 330 ezer ember veheti majd igénybe, a visszatérítés nem jár auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan, azt igényelni kell. Részletezik, hogy a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet az ügyfélkapun keresztül, az eSZJA portálon lehet megtekinteni, itt lehet visszaigényelni a nyugdíjbiztosítás után járó szját is. Ügyfélkapu hiányában a 19SZJA kódszámú adóbevallási dokumentumot kell kitölteni – a NAV ajánlása szerint az Általános nyomtatványkitöltő, ÁNYK programmal. Az adójóváírás igénylését a biztosító által minden évben megküldött igazolás alapján kell kitölteni.

A Mabisz közölte, hogy szövetség, illetve az MNB tavalyi negyedik negyedéves adataiból kiolvasható, hogy 2020-ban a lakosság megtakarítási hajlandósága nőtt. Ez a tendencia a személyes értékesítési lehetőségek korlátozottsága ellenére is segítette az életbiztosítási piacot, a nyugdíjbiztosítások mellett elsősorban a befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosítások területén. Az életbiztosítási tartalékok tavalyi növekedése (7 százalék) még mindig elmaradt a lakosság nettó pénzügyi vagyonáétól (9 százalék). Az életbiztosítási tartalékok aránya a vagyonból 2019-ig csökkent, azóta enyhe emelkedésnek indult, de még mindig csak alig több, mint 3 százalék – tájékoztatott a Mabisz.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email