22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az éllovast fogadja az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az éllovast fogadja az ÉRD

Egyhónapos kihagyás és győztes visszatérés után november 4-én, 18 órától újabb bajnokit vív az ÉRD női kézilabdacsapata, amely az NB I 14. fordulójában a listavezető Siófok KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sok szálba lehet kapaszkodni. Legalábbis azok után, hogy az ÉRD a bajnokság első hat bajnokiján csupán két pontot szerzett, a közel egyhónapos kihagyás után Horváth Rolandék nem akármilyen teljesítménnyel tértek vissza, hiszen hazai pályán teljesen megérdemelten győzték le 33–28-ra a Dunaújvárosi KKA-t.

Noha a Siófok vezeti az NB I-et, ez annak is köszönhető, hogy a Balaton-partiak már kilenc mérkőzésen vannak túl. Az első fordulóban épp az ÉRD-et győzték le, majd a Szombathelyet, a Dunaújvárost, a Fehérvárt és a Boglári Akadémiát is két vállra fektették. Ezt követően viszont három nem várt vereség következett, hiszen a címvédő Győr posztjára pályázó SKC otthon kapott ki kilenc góllal a Rába-partiaktól, majd Debrecenben és az MTK ellen is vereséget szenvedett, melyet csak egy Vác elleni hazai sikerrel tudott enyhíteni.

A Balaton-partján azonban az elmúlt időszakban pezseg a víz, hiszen a Tor Odvar Moent váltó vezetőedzővel, Bent Dahllal szerződést bontottak, emellett a spanyol irányító, Nerea Penát felfüggesztették, így a csapat edzéseit, mérkőzéseit sem látogathatja.

Ezentúl három légiósától, a holland beálló Danick Sneldertől, a szintén holland, de átlövő Laura van der Heijdentől, illetve a német kapustól, Dinah Eckerlétől is megvált a Siófok.

Azaz a kissé széteső, de így is roppant erős, legutóbb viszont október 17-én pályára lépő Balaton-partiak ellen akár keresnivalója is lehet Szabó Kittiéknek, amennyiben túlszárnyalják a múlt heti, Kohász elleni produkciójukat.

A két csapat egyébiránt harmincadik egymás elleni fellépésére készül, ezek közül az ÉRD tizennyolcat nyert meg rendes játékidőben, egyet pedig a Magyar Kupa négyes döntőjében, hétméteresekkel, míg a Siófok tízszer örülhetett két pontnak.

Érden viszont már 2015. novembere óta nem tudott győzni az SKC, hiszen az azóta lejátszott öt bajnoki és egy felkészülési találkozó kivétel nélkül érdi sikerrel zárult.

A november 4-én, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő ÉRD–Siófok KC mérkőzést Altmár Kristóf és Horváth Márton vezeti.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
11.04., 18.00:
ÉRD–Siófok KC

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email