pincesor

Vannak Érdnek kincsei, csak meg kell találni őket

Érd legősibb településrésze ma úgy lóg a városon, mint egy szögre akasztott tarisznya, benne felejtett holmikkal. Itt a legolcsóbbak az ingatlanok, a fürdő bezárt, a téglagyárat elbontották, a minaret körüli tér kihalt, és a Duna-partra is csak az elszánt kocogók, kutyások, no meg pecások járnak.

Beszélgetőtársaimmal azt a kérdést jártuk körül, milyen értékei vannak az öreg városrésznek, és hogyan kaphatna új lendületet a fejlődése.

Érd óvárosát előbb egy elkerülő úttal, aztán egy autópályával leválasztották a város testéről. Egy ócska út vezet oda a városközpontból – plusz az autópálya-felhajtó felől is megközelíthető –, de amióta bezárt a fürdő, már csak az megy a piacon túlra, aki ott lakik. Vajon, ha Érd város, akkor óvárosa miért Ófalu? Talán lenézés rejlik az elnevezés mögött, és akik öntudatosan „óvárosoznak”, azok ezt utasítják vissza? A városrész egyik köztiszteletben álló, borairól is híres gazdálkodójától, Hudák Mihálytól elsőként azt kérdeztük, vajon maguk az őslakosok minek is nevezik lakóhelyüket. „A két világháború között még két vezető réteg volt itt, a horvátok, vagyis rácok és a svábok. Volt még pár szlovák meg zsidó család is, magyar alig. A mozgatórugó a svábság és a zsidóság volt, mindkét csoport németül beszélt. Az Ófalu szó a németből való egyenes fordítás. A rácok hívták Óvárosnak, mert a szlávok minden települést városnak mondanak. Az én gyerekkoromban a svábok magukba fordultak. Emlékszem, mennyire haragudtam anyámra, amikor harmincévesen megtudtam, hogy perfektül beszél németül, és előlem elhallgatta. A második világháború után a svábok a kollektív bűnösség miatti félelmükben nem beszéltek többé németül, de az ófalusi öntudatuk megmaradt. Édesapámat nem is igazán fogadták be őslakosként, a Hudák család gyökerei ugyanis fél Európát behálózzák.” Hiába az ófalusiak büszke öntudata, ha a településrész régi fénye igencsak megkopott. A kastélyt 1971-ben lebontották, a pincesorra szegény családok költöztek. Hiába rehabilitálták 2006 után – térkövezték az utcát, kiépültek a pincék –, egyedül a gátra járnak ki az emberek sétálni, futni, kerékpározni.

Továbbra is Ófaluban a legalacsonyabbak az ingatlanárak, az iskolát elvitték, a gyógyfürdőt bezárták, a tágas Hamzsabég tér kihalt, a minaret, akár egy jelzőkaró, azt mutatja, hol tud megfordulni a busz, a dombtető elhagyatott zártkerti házikóiról a tetőt bontogatja a szél. Kérdés, vajon mi van még a tarisznyában, milyen értékekre, adottságokra lehet itt fejlesztést tervezni? Sokan sokfélét gondoltak már erről a korábbi években, jó néhány meg nem valósult tervet rejtenek a városházi íróasztalok. Egy éve lakossági meghallgatásra hívták az embereket, hogy mondják el, milyen fejlesztést képzelnek, elsősorban Ófalu főterére. Kérdezhetnénk, miért csak ekkor, öt hónappal a választások előtt, és nem három évvel korábban, amikor a Modern Városok Program keretében 2,4 milliárd forintot szántak Ófalu fejlesztésére, és az összeget el is költötték. Sok minden fölmerült: korszerű kisbusz, a minaret környékének forgalommentesítése, a régi kereszt és az ispotály helyreállítása, játszótér, kültéri fitneszpálya, sakk- és kártyaasztalok, falumúzeum, információs pont, köztéri vécé, kávézó, köztéri szobrok, közösségi ház helytörténeti kiállítással, kerékpáros állomás, járdák, zarándokszállás a hajléktalan tanyává züllött gazdatiszti házban stb. Elhangzott az is, hogy Érd „kincsesbánya”.

De hol vannak a kincsek?

A hajdani mezőváros egyik meghatározó adottsága a környék kitűnő földminősége. Agrárjellegét az utcanevek is mutatják: Szántó, Vető, Arató, Gereblye, Csordás stb. A másik remek adottság a Duna közelsége. 13 vízimalom működött a parton, hajókikötő, téglagyár – ma viszont az érdiek egy része azt sem tudja, hogy a városnak van Duna-partja. Pár éve a magaspart alatt alacsony vízállásnál valóban kincseket találtak a Dunában, temérdek ezüst- és aranypénzt – azóta sem hallottunk a sorsáról, elnyelte a szentendrei múzeum. A kastély maradványain legalább egy emlékhely mutathatná, mi állt ott a középkortól. És sorolhatnánk, mi lehetne itt – ami nincs.

Hudák Mihály szerint Ófalunak ma az a legnagyobb baja, hogy zsákfalu lett, nincs semmije, ami a mai kor emberét vonzaná. „A Duna a mi legnagyobb kincsünk, mert az minden réteget megfog. Hozzá nem férhet semmilyen „izmus”, maga az ellenállhatatlan őserő. Hogy miért nem jönnek ide mégsem a város lakói? Azért, mert ma olyan időket élünk, hogy az embereknek komfortra van szükségük. A történelmi, építészeti emlékek csak rétegérdeklődésre tarthatnak számot, de a természetre mindenki rá tud csodálkozni, amennyiben járható út vezet oda, van parkoló, büfé, mosdó. Érdnek hiába van Duna-partja, mintha nem is lenne. 1958-ban kivágták az őserdőt, a hatalmas tölgyekkel együtt. Odalett a két gyönyörű nagy rét is. A jobb oldalin volt mindig a vurstli, búcsú idején. Mit szóltak mindehhez az emberek? Akkoriban, aki nem adta be a földjét a téeszbe, azt félig nyomorékká verték, mint például a nagypapámat, míg jobb belátásra nem tért. Aki hajthatatlan volt, azt Kistarcsára vitték. A többi hallgatott. Úgyhogy, amikor a rendszerváltás után a kárpótlást alá kellett volna írni, azt mondta a feleségem nagyapja: »engem ezért a földért nem ver meg többé senki«, és nem írta alá a papírt, úgyhogy nem kaptunk vissza semmit. Manapság minden Duna-parti fejlesztés legnagyobb akadálya az erdőgazdaság. A rendszerváltás után jó néhányan azt akartuk, hogy az érdi erdő a lakosságé legyen, ahogyan a sportpálya négy hektárja is 368 tulajdonosé, tehát nem lehet eladni. Azt akartuk, hogy mindenki fizessen be egy aranykoronát, és legyen sok tulajdonosa a Beliczay-szigetnek is. Ezt azonban maguk az ófalusiak hiúsították meg, mondván, a Hudák Misi biztos magának akarja az erdőt. Akkor az történt, hogy az erdő az államé lett, kezelője 100 évre a Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészete. Úgyhogy a főerdész a lakossági fórumon bátran mondhatta, hogy ne is álmodozzunk mi itt semmiről, »ez a terület olyan, mint egy kukoricaföld, elültetjük a fákat, aztán learatjuk«. Érd Duna-partja ipari terület. A városnak talán ha százméternyi saját területe van, annyit lehetett megvenni. A Kakukk-hegyen is magántulajdon lett minden, ahol a virágoknak olyan csodái nőnek, mint a pöttöm sárga aratóvirág, amit az ember – a szerencsésebbje – életében egyszer, ha lát. A föld alatt virágzik, a hangyák porozzák, és egyszer csak történik valami, amitől kibújik. 60 évesnek kellett lennem, hogy először meglássam. Magántulajdonban van a vaskori sánc is, amely a világörökség része kellene hogy legyen. Itt több mint 70 éve semmi fejlesztés nem történt. Most hirtelen mivel is kéne kezdeni? Nem tudom, de ha egy egyszerű parkolót építenének a gát alá, ahová egyébként is vezetne egy ipari lehajtó, az biztos nem kerülne sokba, és akkor már elindulhatna itt valami. Kellene egy kikötő a Molnár utca folytatásában, meg valami egyszerű közösségi placc a téglagyár területére.” Ófalu önkormányzati képviselője, Antunovits Antal úgy foglalta össze a közelmúlt fontosabb fejlesztéseit, hogy a város 500 millió forintért megvette a volt téglagyár területét, az előtte levő Duna-partot és fölötte a magaspartot. 120 millióért megtörtént a volt téglagyár rekultivációja, és a Modern Városok Programból Ófalura jutó 2,4 milliárdból futotta még két kút – egy hideg, meg egy meleg vizes – megfúrására és a Szent Mihály ivókút megépítésére. A meleg vizes kútra épülő fürdőkomplexumhoz várja a város a befektetőt, így az oda vezető Molnár utca teljes felújítását – ami benne volt a 2,4 milliárdos csomagban, és a közbeszerzést is kiírták rá -, elhalasztották.

A téglaszárító helyére tervezett rendezvényház közbeszerzését is visszavonta az új városvezetés. A képviselő szerint a Hamzsabég térre vonatkozó „lakossági álmok” túlfeszítették a költségvetés kereteit, így nem tudni, hogy a megvalósítás hol tart. Megújult viszont a Hősök tere és az óvodakert, aszfaltot kapott néhány utca. Az Ófaluba tervezett projektek közül egyedül a közösségi pincékre írt ki új közbeszerzést a városvezetés, amelyben benne van a gazdatiszti ház állagmegóvása is. „Álmodás van, információ egyelőre nincs arról, hogy mi valósul meg ebben az évben” – teszi hozzá a képviselő. Azt pedig végképp nem tudni, megvan-e még a pénz.

Hálózatokból épül a jövő?

Antunovits Antal vetélytársaként Ófalu I. számú választókerületében Süle Zsolt indult 2019-ben, aki kampányában azt a szlogent választotta, „legyünk büszkék Érdünkre!”. Megkérdeztük, milyen kitörési pontokat, milyen értékeket talált Ófaluban, amelyekre büszkék lehetnénk, és amelyekre városfejlesztést lehetne építeni. „Én nem várnék arra, hogy pottyantsanak ide sok pénzt, és abból csináljunk valami világraszóló nagy fejlesztést. Én hálózatokban gondolkodom. Azt nézem, hogyan tudunk kapcsolódni Budapesthez, Százhalombattához és a környezetünkhöz. Volt itt hajdan egy Duna-parti óváros, aztán ahogy a város bővült, áthelyeződtek a hangsúlyok. Érd egyre inkább Budapest felé orientálódott, még a HÉV-et is kihozták volna idáig, aztán a vasúttal, az elkerülő utakkal meg az autópályákkal szétvágták a várost keresztbe-kasul. Azóta nemcsak az Óváros lett valódi zsákfalu, de furcsa, halott részek is keletkeztek a város szövetében. A másik kapcsolódási lehetőségünk a Duna, de hiába van itt mellettünk, és áramlanak rajta a népek fentről-lentről, nincs hozzá közünk. Az EuroVelo 6 kerékpárutat is ebből a szempontból tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg nagyon fontosnak: kapcsolódjunk már végre egy forgalmas európai turisztikai célú közlekedési hálózathoz, úgy, hogy a turisták, kerékpározó családok meg is álljanak itt, ne csak elhajtsanak a város mellett! A Budapest utáni első állomás épp itt, Érd óvárosában lehetne. Kérdés, hogy mire fognak itt megállni, mit tudunk mutatni nekik. Amikor hálózatos megközelítést említek, akkor nem olyan pontszerű fejlesztésekre gondolnék, mint amilyen például a Duna-parti fürdőkomplexum terve a volt téglagyár helyén. A befektetőnek esetleg termelne bevételt, de a város lakossága ebből megint csak kimaradna.
Az ingatlanfejlesztői logika nyilván luxusszálloda-komplexumot álmodna a Beliczay-szigetre is, kérdés, hogy ilyen fejlesztési irányokat akarunk-e Érdnek? Aki azt hiszi, hogy a levegőbe beszélek, az jobb, ha tudja, hogy kínai vállalkozók már meg is terveztek ide valami hasonlót. Volt olyan terv is, hogy kaszinóvárost kellene Ófaluban létesíteni. Én viszont azt mondom, ez szakrális hely. Igazi tekintélyét, amíg megvolt, a templom, az iskola és tiszteletreméltó helyi vezetői teremtették meg. Érd óvárosa ma olyan állapotban van, hogy nehéz rá büszkének lenni, de tele van emlékekkel, történetekkel. Volt itt szép helytörténeti gyűjtemény is, aztán elkallódott. Időről időre fölbuzdulnak itt emberek, elkezdődik valami, aztán végül nem lesz belőle semmi.”

A múlt század eleje óta Érden mindent visz a főváros közelségére apelláló ingatlanfejlesztői logika. Ebben a kontextusban múlt, szakralitás és egyéb, forintra nem váltható szempontok nem játszanak. Elég belenézni az ingatlanhirdetésekbe: az eladhatóságot olyan paraméterek emelik, hogy milyen messze van az autópálya és a vasútállomás. És hát a paraméterek, úgy látszik, jók, Érd lakossága évente több ezer fővel nő. Vajon az ide költözőket érdekli egyáltalán, van-e múltja leendő lakhelyüknek?

„Ha csupán alvóvárosként akarunk magunkra tekinteni, akkor valóban nem sok értelme van a múlttal, városunk történetével foglalkozni – véli Süle Zsolt. – Sok embernek nincs olyan ambíciója, hogy közelebb kerüljön a települése történetéhez, megelégszik azzal, hogy a felszínt látja. Ennek ellenére nekem meggyőződésem, hogy a múlt közösségteremtő erő. Mégis csak más az értéke egy 1848-as emlékhelynek, ha tudom, hogy egy plébánost hajdan meghurcoltak azért, hogy keresztet állított, majd az 1950-es években le is döntötték, aztán valaki hazavitte, és addig őrizgette a kertjében, míg eljött az idő, hogy már ki lehetett állítani a Szentháromság téren, a kis kápolna előtt. És hány ilyen sztori van még körülöttünk! Csak egy kallódó történet volt a pincesor is, évtizedekig rettenetes állapotban, aztán felépült belőle valami egészen más, mint ami a múltban volt. Sokféle személyes stratégia húzódik meg mögötte: van, aki üzletet lát benne, más hagyománytiszteletből építette meg a maga pincéjét, a lényeg az, hogy a múlt maradványain kinőtt egy közösség, amely már egy mai történetet ír. Az én logikám szerint erre már mást is lehet építeni, összekapcsolni más történetekkel, munkával, megélhetéssel.” A város jelenlegi vezetése is lát fantáziát a pincesorban, támogatja a közösségi pince megépítését, ami igazán nagyszerű lehet, ha nem csak alkalmi boros-zsíros deszkás partik színhelye lesz majd, hanem értékteremtő, fenntartható kezdeményezés, amely további fejlesztéseket tud inspirálni.

Nemcsak Süle Zsolt álma, hogy a pincesor ne csupán bulihely legyen, hanem maga után vonja környezete rehabilitációját is. Ahol ma még susnyás és hajléktalantanya van, burjánzó vadon benőtte romok, ott az érdi múlt reprezentációjának jusson végre méltó tér. Voltak szép tervei minden korábbi városvezetésnek is, már csak a megvalósításra várunk.

További cikkeink

A szünidőben is zajlik az élet a Gárdonyi iskolában: a (tisztasági) festés mellett a tornatermet is felújítják, és új gázkazánokat kaptak a nyáron.

Korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én délután Százhalombattán. A nemzetközi projekt részeként megvalósuló, római kori hagyományőrző programba bekapcsolódhatnak az érdeklődők is.

További cikkeink

Két tizenegyes, piros lap, az emberhátrány ellenére érdi mezőnyfölény – a vendég Érdi VSE

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email