22_03_29_erdmost_nincskep

A túlélés a tét

22_03_29_erdmost_nincskep

A túlélés a tét

A téli hidegben sokkal kiszolgáltatottabbak az utcán, a rossz körülmények közt, megfelelő fűtés nélkül élő emberek, az idős, beteg, egyedülálló lakosok. A Szociális Gondozó Központ munkatársai kiemelten törődnek ezekkel az ügyfelekkel, de mi, lakosok is sokat tehetünk egy kis odafigyeléssel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az utcán élő emberek esetében minden egyes nap az életmentésről szól, hiszen minden nap ellenőriznünk kell, rendelkeznek-e elegendő munícióval a túléléshez – gondoljunk itt takaróra, ételre, forró teára, vagy akár melegvizes palackra – mondta érdeklődésünkre  Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettese, akit arról kérdeztünk, milyen plusz feladatokkal jár számukra a téli krízisidőszak.

– Az utcai szociális munkások reggel hét órától este tízig járják a közterületeket, hogy időben segítséget tudjanak nyújtani, ne csak akkor, amikor már túl nagy a baj, és az egészségügy, illetve a rendészet bevonását igényli egy-egy adott probléma. A kollégák emellett folyamatosan végzik a felderítő munkát is, a lakosság és a hatóságok jelzéseire is támaszkodva. Kollégáink azon is folyamatosan dolgoznak, hogy azok, akik a téli hidegben is kint szeretnék tölteni az éjszakát, eljussanak odáig, hogy más lehetőséget, biztonságosabb helyet válasszanak.

A fedél alatt, de rossz körülmények közt élő, illetve egyedülálló idős emberek esetében a lakosság sokat tehet már csak azzal is, hogy odafigyel: ha a szomszédban két napig nem füstöl a kémény, nem jár ki az illető, érdemes ezt jelezni. Azzal is segíthetünk, hogy a csúszós időben odafigyelünk arra, aki nehezen közlekedik – hangsúlyozta a szakmai vezető.

Extrém hideg idő – tartós mínuszok – esetén a kormányzat elrendelheti a vörös kód riasztást – ilyen esetben a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt – azaz senki nem töltheti az éjszakát az utcán. Az idei télen erre még nem került sor.

A hajléktalanszállón megteltek a férőhelyek; az éjjeli menedék, valamint az átmeneti szálló is tele van, ez utóbbiban már várólista van, mind a női, mind a férfi részlegen. A nappali melegedő 35 embert tud fogadni, ez is megtelt.

– Az éjjeli menedék délután négykor nyit, és érkezési sorrendben töltik fel a férőhelyeket. Legkésőbb öt-hat óra környékén kiderül, ha valaki már nem tud bejutni; akkor még van módja és esélye a százhalombattai, illetve a budapesti szállót választani, ahol tudják őt fogadni – tette hozzá Gecse-Simon Orsolya.

Az utcán, vagy rejtett hajléktalanságban (azaz fűtetlen, romos házban, nem megfelelő körülmények között) élőknek nemcsak az éjszakai fedél jelent segítséget, hanem a megfelelő minőségű meleg ruházat, takaró is. A Szociális Gondozó Központ örömmel és köszönettel fogadja ezeket a felajánlásokat.   

A nehéz helyzetbe került embereknek vasárnaponként meleg ételt osztanak, részleteket itt olvashat. A téli krízisidőszakban bevezetett rendőrségi intézkedésekről pedig itt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email