22_03_29_erdmost_nincskep

Megkezdődött a téli ételosztás

22_03_29_erdmost_nincskep

Megkezdődött a téli ételosztás

Advent első vasárnapjától március 29-éig minden vasárnap déli egy órától két helyszínen várják meleg étellel az érdieket az egyházak önkéntesei és a Szociális Gondozó Központ munkatársai. Aki eljön, nemcsak ebédet kap, hanem jó szót, lelki támogatást is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Az első vasárnapon bolognai spagetti, házi sütemények, meleg tea várta az érkezőket. Az ebédről az Érdi Adventista Gyülekezet gondoskodott; az ételt dobozolva, csomagolva vehették át a rászorulók, akik eldönthették, hogy helyben fogyasztják el, vagy elviszik magukkal az ételt.

Idén már két helyszínen, az Emma utca 8. szám alatt és a régi Parkvárosi Közösségi Ház épületében (Bajcsy-Zsilinszky út 206-208.) várják vasárnaponként az érdieket délután egy órától. Az ebédet más-más egyház önkéntesei főzik és szolgálják fel, a Szociális Gondozó Központ munkatársai pedig a koordinációban, illetve házhoz szállításban segítenek.

– Tizenhét vasárnapon keresztül szervezzük meg az ételosztást, tehát nemcsak az adventi, hanem a teljes téli időszakban, március 29-éig. Tíz érdi egyház összefogásával valósítjuk meg ezt a programot – mondta tudósítónknak Tetlák Örs alpolgármester, akitől megtudtuk azt is: alkalmanként 350 adag ételt főznek, ebből mintegy 100-120 adagot szállítanak házhoz azok részére, akik koruk, egészségi állapotuk, élethelyzetük miatt nem tudnak eljönni az ételosztás helyszíneire. Ők részben a központ gondozottjai, részben az egyházak látóterébe került, segítségre, gondoskodásra szoruló emberek, családok.

– Az akcióhoz csatlakozni lehet önkéntes munka vállalásával, de ha valaki a költségekbe szeretne beszállni, vagy akár az étel készítésében vállalna nagyobb szerepet, örömmel várjuk a jelentkezését. Felajánlásaikat a Szociális Gondozó Központnál tehetik meg – fűzte hozzá Tetlák Örs.

A vasárnapi ételosztások mellett más hasonló akciók is lesznek Érden: 21-én, szombaton tartja majd hagyományos halászléfőzését a Horgászegyesület a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt, 25-én pedig a Kálvin téri templom előtt tartanak ételosztást a református gyülekezet családjai.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email