22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: három érdi utazik Japánba

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: három érdi utazik Japánba

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette utazó keretét a november 30-án, Japánban kezdődő világbajnokságra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, a kapitány korábban 28 fős névsort adott le a vb-re, azok közül a játékosok közül, akiket számításba vehet a torna során, ám közülük csak 18-an utaznak Japánba. A torna során pedig további három változtatásra van lehetősége a szakvezetőnek.

A szűkített keretben az ÉRD játékosai közül Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Szabó Laura kapott helyet, míg Janurik Kinga kimaradt, így ő nem lesz ott a világbajnokságon.
A keretben egy abszolút újonc játékos, a debreceni irányító, Vámos Petra szerepel, aki csupán egy válogatott edzésen vett részt, de rajta kívül Faluvégi Dorottya, Kiss Nikolett, Pásztor Noémi, Klujber Katrin és Márton Gréta és első világversenyén vehet részt.

– Az a legnehezebb ebben a feladatkörben, hogy néha csalódást kell okoznunk azoknak a játékosoknak, akiknek nagyon szeretem a személyiségét, akik végig velünk dolgoztak, sokat tettek a vb-részvételért. Nagyon nehéz. De nagy a verseny. Megvannak a tehetségek fiataljaink, és fontos szempont, hogy a jövőt is építsük. Persze, rutinra is szükség van. Egyre komolyabb a verseny. A bő listáról bárki itt lehetne, remek játékosok közül választhattam. Mind megérdemelnék, egyikük miatt sem aggódnék, ha be kellene tennem. De ennyi játékos vehet rész a vébén. Kíváncsian várom a kimaradók reakcióját, azt, hogy hogyan kezelik a versenyhelyzetet – mondta el a kimaradók kapcsán az M4 Sport Kézilabda Magazinjában a kapitány.

A magyar csapat november 19-én utazik ki Dél-Koreába, ahol részt vesz a Szöul-kupán, ahol sorrendben Oroszországgal, Dél-Koreával és Szerbiával csap össze.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (FTC)
Jobbátlövők: KISS NIKOLETT (ÉRD), Klujber Katrin (FTC), Kovács Anna (DVSC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC), TÓTH GABRIELLA (ÉRD), Vámos Petra (DVSC)
Beállók: SZABÓ LAURA (ÉRD), Pásztor Noémi (FTC), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Schatzl Nadine (FTC)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A SZÖUL-KUPA PROGRAMJA (magyar idő szerint)
November 23., szombat
8.10:
Dél-Korea–Szerbia
10.00: Oroszország–Magyarország
November 24., vasárnap
8.10:
Szerbia–Oroszország
10.00: Dél-Korea–Magyarország
November 26., kedd
8.10:
Magyarország–Szerbia
10.00: Dél-Korea–Oroszország

Csoportbeosztás
A-csoport:
Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport: Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport: Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Románia, Montenegró
D-csoport: Kongói DK, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint)
November 30., szombat, 10.00:
Magyarország–Kazahsztán
December 1., vasárnap, 10.00: Spanyolország–Magyarország
December 3., kedd, 7.00: Magyarország–Montenegró
December 4., szerda: 11.00: Magyarország–Szenegál
December 6. péntek, 11.00: Románia–Magyarország

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email