Nagyné Kettler Erzsébet elmondta, hogy a Bőrönd Műhely nevű program keretében Érden, az Ékes Műhelyben havonta egyszer az Iharos Népművészeti Egyesület egy-egy tagja tart foglalkozásokat: októberben madzagszövés volt a porondon, novemberben nemezeltek, decemberben levendulával dolgoztak, most pedig, január végén a kötélversére került sor.
Ékes Műhely egyébként – a Bőrönd Műhelytől függetlenül – minden csütörtökön van a régi Parkvárosi Közösségi Házban, ahova sok szeretettel várnak a szervezők mindenkit, legyen az gyerek (ha már elmúlt 9 éves) vagy felnőtt, és érdekli a kézműveskedés.
Solymosi József, az Iharos Népművészeti Egyesület kötélverője részletes előadással és gyakorlati információkkal készült a csütörtöki alkalomra: hozott magával például kenderrostot, amit körbe is adott a résztvevők között. Előadásában pedig részletesen ismertette a kender útját onnantól kezdve, hogy elvetették a magját egészen a kötélverésig.
Elmondta, hogy annak idején akár 5 méter magasra is megnőtt a kender, és a legjobb földek voltak a kenderföldek, mert igényelték a tápanyagdús talajt, de meg is hálálták a törődést. Ha egy család 1000 m2 területen vetett kendermagot, azzal egy éves kenderfonal-igényét ki tudták elégíteni.
A kender augusztusra, szeptemberre beérett, akkor elkezdték nyűni, azaz kihúzni a földből, kévékbe kötötték, aztán szárítás után kenderáztatóba került 10-15 napra, utána újabb szárítás következett, majd a tilolás és a gerebenezés, aminek segítségével kinyerték a kenderfonalnak való kócot, ezt guzsalyra rakták, és közben kézzel rátekerték az orsóra.
– Ezek téli munkák voltak a fonókban, ami tulajdonképpen csábító helyiségekként is szolgáltak: az asszonyok beültek az ajtóhoz közel, az eladósorban lévő lányok a szoba végében, és, ha egy lánynak leesett egy orsó a kezéből, akkor egy legény felvette, és visszaadta, de általában csak csókért cserébe – mesélte el Solymosi József.
A kenderfonalat vagy megszőtték (zsákot, ruhadarabot – elsősorban munkaruhát lehetett belőle készíteni), vagy kötelet vertek belőle. Solymosi József egy, a múzeumban talált, kötélkészítéshez használt eszköz, a csikó másolatát készítette és hozta el Érdre.
– A kötélkészítéshez három ember kellett: egy, aki tekerte, egy, aki fogta a horgot a végén, és egy, aki az úgynevezett szívét vezette, amivel a kötél egyenletességét, tömörségét lehetett szabályozni – tette hozzá a kötélverő.
Az előadás után pedig mindenki kipróbálhatta a gyakorlatban is a kötélverést, miközben olyan titokra is fény derült, hogy a népi gyógyászatban a kender fogyasztását ajánlották például férfiaknak, „bögyörő renyheség” ellen.
Az Ékes Műhely és a Bőrönd Műhely legközelebbi foglalkozásainak tematikáját megtalálhatják az Ékes Műhely facebook oldalán.