Day: december 6, 2018

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el, kedves Télapó! – énekelték teljes átéléssel a gyermekdalt a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljai, akikhez szerda délelőtt látogatott el a Mikulás, az Orange Dragons Szurkolói Klub tagjainak szervezésében. A szurkolók ajándékcsomagokkal és egy nagy láda gyümölccsel lepték meg az akadályozottsággal élő fiatalokat.
Az unokázós csalásokról tartottak előadást az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai a Jázmin utcai Idősek Klubjában. Nem először jártak az intézményben: több, az időseket érintő témában is beszélgettek már korábban a klubtagokkal. Azért az unokázós csalás került most terítékre, mert ez az adventi időszak egyik legjellemzőbb vagyon elleni bűncselekménye.
December 6-án ellátogat Érdre a Mikulás, sőt, ahogy azt már megszokhattuk, több Mikulás is lesz, no meg krampuszok, akik délelőtt 10 és délután 2 óra között, majd délután 4-től 6-ig várják a gyerekeket a főtéren. Az ófalusi Szent Mihály kúthoz fél hétkor érkezik a Mikulás, és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát osztja szét.