Minden hír
Csőzik László ellenzéki polgármesterjelölt és jelölő pártjai ma több alkalommal is megsértették a választások tisztaságát – írja vasárnapi közleményében Simó Károly, a Fidesz érdi szervezetének szóvivője.
1965 óta él Érden, ismeri minden zugát. Ma a közel hetvenezres lélekszámú Érd polgármestereként a város építésén munkálkodik és azon, hogy az érdiség érzése a közösség mindennapjainak részévé váljon. Cikluszáró beszélgetés T. Mészáros Andrással.
A települések vezetőiről, képviselőiről, valamint a nemzetiségi önkormányzatok összetételéről döntenek ma a választópolgárok. Cikkünkben az érdi eseményeket követjük figyelemmel, óráról órára. Hírt adunk a részvételi adatokról, rendkívüli eseményekről, a voksolásról, este pedig az eredményről.
Szabadságkoncertet rendeztek szombaton Érden, Simonpusztán, a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára emlékezve, a Rock Fanatik, a Bikini, a Mobilmánia és Vikidál Gyula fellépésével. Az ingyenes koncert előtt T. Mészáros András polgármester emlékezett a rendszerváltoztatás körüli időkre.
Rabatin Richárd korán megszerezte a vezetést a III. kerületi TVE-nek, ám a második félidőben Mojzer György duplájával és Gera Dávid találatával fordított és 3–1-re nyerte az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában rendezett rangadót.
Nemcsak polgármestert és képviselőket, hanem nemzetiségi önkormányzatokat is választ az ország vasárnap. Eszes Máriával, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével arról beszélgettünk, milyen eredményeket értek el az elmúlt esztendőkben.
Az ellenzéket nem a település sorsa érdekli, hanem olyan csomópontok létrehozása, amelyekkel meg szeretnék buktatni a kormányt – jelentette ki T. Mészáros András mai sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a Fidesz–KDNP Érdért szeretne dolgozni, és a következő öt évben az lakóútépítésre szeretne fókuszálni.
Érd MJV Jegyzője a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Érd MJV Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Csoport városüzemeltetési ügyintéző munkakör betöltésére.
A BHSE-Érd vízilabdázói vezetik fel az Érdi VSE labdarúgóinak rangadóját. Megkezdi a bajnokságot a Delta, első hazai meccsét játssza a VMG DSE. Érd Kupa a Batthyányban!
Az Érdi Járásbíróság 2019. október 11-én újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.
Az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában, október 12-én, szombaton, 14.30-tól a III. kerületi TVE vendégeként lép pályára a Hévízi úton az Érdi VSE.
A helyi választási irodákban ma délután nyomtatják ki a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazóköri névjegyzékeit.
Az elmúlt napok hűvösebb időjárása miatt több háztartásban is befűtöttek. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalan annak kivitelezése, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották.
Szabadságkoncertet rendeznek Érden, Simonpusztán, a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára emlékezve. Az október 12-ei rendezvényen fellép a Rock Fanatik, a Bikini, a Mobilmánia és Vikidál Gyula. A koncert előtt lovas bemutatóval várják az érdeklődőket, kapunyitás 16 órakor. A program ingyenes.
Sajtótájékoztatón mutatta be a 2019-2028-as időszak stratégiai terveit az ÉRD női kézilabda csapata. A Polgárok Házáb rendezett eseményen a város és a klub vezetése mellett Győrfi János, a Testnevelési Egyetem Rektori Hivatalának stratégiai főtanácsadója tartott előadást a következő évek terveiről.
A tűzoltóknak kellett kimenekíteniük azt a hat kölyökkutyát, akiket anyjuk egy beomlott pincében hozott világra nagyjából két hete. Az állatok azóta már az érdi kutyamenhelyen várják további sorsukat.
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai október 8-án az Érdi Jégcsarnok tárgyalójában 125 kisiskolásnak tartottak prevenciós foglalkozást, hogy felhívják a figyelmüket arra, hogyan kerülhetik el, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak.
Hogyan igényelhetek mozgóurnát? Hogyan módosultak a nemzetiségi választás szabályai? Hol kaphatok információt a lakóhelyem szerinti szavazókör címéről? Hogyan érem el a választási irodát? Információk az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választással kapcsolatban.
Nem bírt a DVSC-Schaefflerrel hazai pályán az ÉRD. Szabó Edina együttese ugyan jól kezdett, de az első percek után a DVSC átvette a vezetést, melyet a továbbiakban nem engedett ki kezei közül.
Nem pihentek vasárnap a Bolyai alsó tagozatos diákjainak szülei. Nem (csak) a leckét kérdezték ki porontyaiktól, hanem játékokat festettek fel az Alsó utcai épület udvarára. Adott volt minden: a jó idő, a betonfesték, saját kreativitásuk és lelkesedésük, na meg az iskola vezetésének támogatása.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg múlt hét pénteken a Katyika meg Matyika Országos Mesemondó Versenyt, aminek idén először a Parkvárosi Közösségi Ház adott otthont. Itt telt tehát a múlt hét pénteki délután a mesék bűvkörében, igazi fonóhangulatban.
Tizedik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot Érd Körül (az ÉRZÉKet) szombaton délelőtt, amelyet a rossz idő ellenére ismét sokan jártak végig, esőkabátba bújva, gyerekekkel együtt.
T. Mészáros András polgármester, aki az Összefogás Egyesület elnöke is egyben, látogatást tett az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványnál a Sárd utcában, ahol az állomás épületének fejlesztéséről tárgyalt Bántó Bélával, az alapítvány elnökével.
Az önkormányzati választások hétvégéjén rendkívüli nyitvatartási rend les
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ szakmai vezető/intézményvezető-helyettes (magasabb vezető)
beosztás ellátására.
Megérkezett Érdre az első kétezer, üvegvisszagyűjtésre alkalmas zöld gyűjtőedény. Összesen közel huszonhatezer ilyen kuka érkezik az ÉTH telephelyére, és az adminisztrációs feladatok után, november-december hónapokban osztják ki a lakosoknak, térítésmentesen.
A Múzeumok Őszi Fesztiváljához idén is csatlakozik a Magyar Földrajzi Múzeum, szombaton csillagászati nappal várnak minden érdeklődőt 13 órától.
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Aprófalva Bölcsőde Kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Pöttöm Sziget Bölcsőde Kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a felhasználókat, hogy 2019. október 10-én (csütörtök) 8:00 órától–14:00 óráig Érd településen külső vállalkozó ivóvízvezeték építési munkálatokat végez.
Az Érd Kiváló Sportolója Díj és az Érd Kiváló Sportcsapata Díj adományozásával az önkormányzat kifejezi elismerését az érdi általános és középiskolák azon tanulóinak,
A Siófok elleni kulcsfontosságú győzelem után a DVSC-vel vív rangadót a K&H női kézilabda liga ötödik fordulójában az ÉRD október 9-én, 18 órától.
Kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület kedden a kora reggeli órákban Pusztazámoron, a Dobó István utcában.
Munkavégzés közben gázvezetékbe vágtak kedden délben Diósdon, a Nádas és a Királyka utcák kereszteződésében.
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Időseket Ellátó Központ Mentálhigiénés munkatárs munkakör betöltésére.
Szociális Gondozó Központ - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Időseket Ellátó Központ gondozó/ápoló munkakör betöltésére.