Miklós László közgazdász, energetikai szakember szerint az inflációnak csak egy része magyarázható a világgazdasági folyamatokkal.
Számos Petőfivel kapcsolatos program várja az olvasókat a városi könyvtárban.
A fél útpályát lezárták.
Nemzetközi teremlabdarúgó tornán vett részt az Érdi VSE 13 év alatti fiúcsapata.
A héten a Riminyáki és a Szent István közti szakaszán kell időszakos lezárásokra számítani, amíg a munkagépek dolgoznak.
Az új évvel új lendületet vettek az időseknek szóló érdi programok a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében.
Egyre több az influenzaszerű megbetegedés, a háziorvos a maszkot, a védőoltást és a kézfertőtlenítést ajánlja.
Mutatjuk, mely utcákban kerül majd sor az éves leolvasásra.
Csapadékos hét elé nézünk. Először ázni, utána fázni fogunk.
Egyre nehezebb megszervezni a jótékonysági akciót, de mindig vannak olyanok, akiknek fontos a segítségnyújtás.