Bemutatkoznak az ÉRD MÉDIACENTRUM munkatársai
A múlt hét a ligetisekről szólt: az Érdligeti Általános Iskola tanulói mutathatták meg, mit tudnak a színpadon, a ringen, a természettudományokban és a nyelvészetben, végül pedig az akadályversenyen.
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be az ÉRD női kézilabda csapata, hogy Szabó Edináéknál folytatja pályafutását a világbajnok brazil jobbszélső, Alexandra do Nascimento.
Országosan 1358 újabb magyar állampolgárnál azonosították a koronavírus-fertőzést, ebből 123 esetet Pest megyében regisztráltak. Elhunyt 95, többségében idős, krónikus beteg.
Visszatérhetnek a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában a VMG DSE kosárlabdázói és a Delta RSE Érd röplabdázói.
Mi mással is ünnepelhette volna autentikusabban a madarak és fák napját a Kutyavári Tagóvoda, mint madarakkal: Harris-ölyvvel és kárókatonával.
Az Érdi Úszó Sport Kft. közel negyven úszója szállt vízbe a tizennyolcadik alkalommal megrendezett BVSC Kupán, melyről összesen 47 érmet (tizenkilenc aranyat, tizenhat ezüstöt és tizenkét bronzot) hoztak az egyesület sportolói.
December elején írtunk arról, hogy a város vezetői arról döntöttek, a Fundoklia két főbejáratának közelében – így például a nemrég létesült parkolóban
– szemétgyűjtőket helyeznek ki.
A múlt század elejétől Érd volt a vadnyugat, ahová sokféle népek költöztek.
Harmadik helyen végzett a Delta RSE Érd leány röplabda csapata a dr. Kotsis Attiláné Országos Gyermek Bajnokság kecskeméti hatos fináléjában. Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai 3:0-ra verték az UTE A-t a bronzcsatában.