Már gyerekkorában a színház és a rendezés felé terelődött és a gyerekeinek is lehetőséget adott, hogy kipróbálhassák magukat gyerekszerepekben. A semmiből hozott létre magyar nyelvű színházat Beregszászban, ahol sokaknak ez a társulat adta első színházélményét. Ezt a missziót ma is folytatja.
Sok érdi álma vált valóra szombaton azzal, hogy kezdetét vette a Fő téren az adventi forgatag, annak eddig csak máshonnan irigyelt hagyományos elemeivel: korcsolyapályával, forralt borral és forró csokival, utcazenével és vásárfiával, nem utolsó sorban pedig fergetegesen jó hangulattal.
Április elsején megkezdi működését a viharjelző rendszer a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon és a Tisza-tavon. A viharjelző pontok az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztása alapján villogó fényjelzéssel jelzik, ha erős szélre, viharra kell számítani.
Nem érdemes szerdán már tankolni, csütörtöktől ugyanis mind a 95-ös benzinért, mind a gázolajért kevesebbet kell majd fizetnünk. Előbbinek bruttó 6 forinttal csökken a literenkénti ára, a utóbbi pedig átlagban bruttó 12 forinttal kerül majd kevesebbe.
November 30-ától karácsonyi díszbe és hangulatba öltözik a Főtér, ahol korizással, forralt borral vagy forró csokival, kürtőskaláccsal és sok-sok zenével lehet a közelgő ünnepre hangolódni. Szombaton 15 órakor nyit a jégpálya, 16 órakor Mikola Péter ad koncertet. További programok a cikkben!
Hetedik éve rendezi az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium a szalagavatót az Érd Arénában, és ehhez igazították az est forgatókönyvét is, aminek persze egyik fő eleme a hagyományok szerint a szalagok feltűzése és a 12. osztályosok tánca volt, de a végzősök és a 11. osztályosok kisfilmekkel is készültek
Legkényelmesebben a letöltést nem igénylő webes kitöltőfelületen módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, sőt az előző évekre vonatkozó bevallások önellenőrzése is ezen a felületen végezhető el a leggyorsabban.
A 12-15 éves korosztályban százszázalékos hatékonysággal véd az új típusú koronavírus okozta betegségtől a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás közös fejlesztésű vakcinája a szérum klinikai vizsgálatának befejező szakaszában.
Koszorúk, kopogtatók, apróbb díszek készültek tegnap a Kertbarát Kör és az Éltető Értékeinkért Egyesület első közös adventi kézműves foglalkozásán, amire szeretettel vártak minden érdeklődőt. Aki lemaradt, otthon is elkészítheti az adventi koszorút vagy az ajtódíszt.
Három győzelemmel és egy vereséggel zárta a Delta RSE Érd a lány röplabda U13-as országos bajnokság legutóbbi, érdi fordulóját. A csapat új edzője, Sántáné Dobler Alexandra ezen a tornán mutatkozott be hazai közönség előtt.