Vasárnap este, az alkalomhoz illően kicsit visszafogottabb, meghittebb hangulatú főtéri adventen, dr. Csőzik László polgármester, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és Erdélyi Takács István közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, ami a hitet szimbolizálja.
Két-két arany- és ezüst-, illetve egy bronzérmet, valamint egy-egy negyedik, ötödik és hatodik helyezést értek el az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai a Központi Tornacsarnokban rendezett országos döntőn.
Továbbra is tombol a járvány harmadik hulláma ezért fontos, hogy a húsvétot is felelősségteljesen és a szabályok betartásával töltsük. A távolság betartását igénylő járvány ellenére, az idei ünnep sem marad el, azonban más lesz mint a többi. Most nem férnek bele a nagy rokonlátogatások.
Nem lesz sok lehetőségünk vásárolni, így alakulnak a boltok húsvéti nyitvatartásai. A húsvéti négy napos hosszúhétvégén csupán egyetlen napon lesznek nyitva a boltok, és akkor sem mindegyik teljes időben. Érdemes már most megtervezni a bevásárlást.
Vasárnap éjfélkor készenlét lépett életbe az ÉKFI-nél: a munkatársak azon dolgoztak, hogy az első havas téli reggelen az utakon lehessen közlekedni. Hat sószóró autó, valamint másfél tonnás kisteherautók sózták, takarították az utakat, a díszburkolaton pedig kalcium-kloriddal síkosságmentesítettek.
Népes csapattal vett részt a székesfehérvári Hullám 91 által szervezett 8-11 éveseknek és 12 évnél idősebbeknek szóló úszóversenyen az Érdi Úszó Sport Kft., amelynek delegációja két arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet ért el.
Megkezdődik ma egy új, online korszak, amelyben az adóhivatal már minden számlát lát. A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV.
A húsvéti készülődés kapcsán ismét környezettudatosságra, a használt olaj vagy zsiradék megfelelő tárolására, újrahasznosítására hívta fel a figyelmet a MOL, miután ezen anyagok akár egyetlen cseppje is ezer liter élővizet szennyezhet el.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár zenei könyvtárában szerdán tartandó előadás elmarad - olvasható a könyvtár közleményében.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kormányablakokban és az okmányirodákban - a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendváltozásra tekintettel - az alábbi (országosan egységes) rendben tartanak félfogadást: