iskola9

Szülők: nincs garancia arra, hogy az iskolák, óvodák újranyitása biztonságos

Nincs garancia arra, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19-i nyitása biztonságos – írja közleményben a Szülői Hang Közösség. Miklós György, a Szülői Hang munkatársa az Érd FM Bundáskenyér című műsorában azt mondta: nem kaptak objektív, szakmai alapokon nyugvó megerősítést.

A Szülői Hang Közösség az alábbi pontokban foglalta össze a legfontosabb aggályait:

  • „A kormány szerint vállalható a nyitással járó kockázat, de nem adtak szakmai érvekkel, számszerű adatokkal alátámasztott felvilágosítást arról, hogy a szülők, gyermekek és pedagógusok mekkora kockázatot vállalnak, holott a járványügyi helyzet ismeretében az intézmények nyitása a családok és pedagógusok egészségét és életét kockáztatja.
  • A hivatalos járványügyi adatokból kiderül, hogy az iskolai osztályok és óvodai csoportok gyerekei és a velük egy háztartásban élő családtagok között jelentős arányban jelen van a fertőzés – osztályonként átlagosan 2-3 regisztrált és legalább ugyanennyi nem regisztrált esetben is -, ami a nyitás után további megfertőződéseket okozhat.
  • Amennyiben április 19.-én megnyílnak az intézmények, a szülőknek lehetőségük van a gyermeküket otthon tartani és az intézményvezetőtől kérni a hiányzás igazolását; a fertőzésveszélyre tekintettel elvárható, hogy az intézményvezetők ezt méltányolják.

Hallgassa meg az Érd FM 101.3 interjúját Miklós Györggyel!


Az alábbiakban közöljük a Szülői Hang Közösség által kiadott közleményt:

“Szülőként nem kaptunk objektív, szakmai alapokon nyugvó megerősítést abban, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19 -i nyitása biztonságos lenne. A kormányinfón elhangzottak szerint “az iskolák nyitása nem jár olyan kockázatokkal, amelyeket a jelenlegi helyzetben ne lehetne vállalni”, de nem derült ki, hogy a kormányzat szerint a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat érintő kockázatok számszerűen mekkorák.

A hivatalos adatok szerint a regisztrált aktív fertőzöttek száma jelenleg meghaladja a 260 ezret, ami a teljes lakosság 2,6%-a, és ez az érték folyamatosan nő. Feltételezhető, hogy a be nem azonosított fertőzöttek száma is legalább ekkora, hiszen jórészt csak a tünetekkel rendelkezőket tesztelik, így a szakértők szerint is akár többször annyi lehet a fertőzöttek tényleges száma. Egy iskolai osztályban vagy óvodai csoportban a 20-30 gyerekhez kb. 100 egy háztartásban élő családtag tartozik, akik között így átlagosan ezek szerint akár 5 fertőzött is lehet. A jelenlegi hivatalos fertőzöttségi adatokból tehát az olvasható ki, hogy az iskolai osztályok és óvodai csoportok jelentős részénél a gyermekek és az egy háztartásban élő családtagok között is jelen lehet a vírus, ami az iskolakezdéssel a gyerekeken keresztül a többi családra is átterjedhet még akkor is, ha az iskolákban és óvodákban óvatosan és körültekintően járnak el.

Egy évvel ezelőtt a regisztrált aktív fertőzöttek száma ezer körül volt; most ennek több mint 260-szorosa ez az érték – a nem beazonosított esetek száma is hasonló nagyságrendben emelkedhetett -, emellett a mostani vírus mutáns gyorsabban is terjed, és a fiatalabbakra is veszélyesebb. Mégis, míg tavaly ilyenkor az iskolalátogatást veszélyesnek minősítette a kormány és nem engedélyezte, most elrendelik az általános iskolák és óvodák megnyitását. A beoltottak számának növekedése a jövőre nézve ígéretes, de jelenleg a szülők többsége nem védett, és a gyermekek sem, az osztálytermekben pedig a járvány tovább terjedhet.

Segítene a járvány megfékezésében a széles körű tesztelés, jelenleg azonban más országokból eltérően a magyar kormány nem tervezi az iskolai, óvodai dolgozók és gyermekek általános tesztelését. A fertőzöttség mértékének objektív felderítésében az is segítene, ha reprezentatív módon tesztekkel felmérnék az óvodás és iskolás korú gyermekeket és családjaikat, de ilyen adatokkal sem rendelkezünk. A szülők jelentős többsége még nem kapott oltást, vagy még nem telt el a védettség kialakulásához szükséges idő, mint ahogy a gyermekek sem védettek, így a többség most is legalább annyira ki van téve a fertőzésnek, mint amikor az iskolák és óvodák bezárását március elején elrendelték, miközben továbbra is igen magas a fertőzöttek és az áldozatok száma. A bezárás elrendelése óta a fertőzöttség nemhogy csökkent volna, hanem jelentősen nőtt: a regisztrált aktív fertőzések száma március 6-án 111 ezer volt, ami a jelenleginek kevesebb, mint a fele.

A családok számára nagy tehertételt jelentettek az elmúlt hetek, különösen a kisebb gyermekek esetén. Sokaknak jelent nagy problémát, hogy a kormány nem nyújtott anyagi segítséget a gyermekükkel otthon maradni kényszerülő szülőknek, nem biztosítottak táppénzt erre az időszakra. Sok család egzisztenciális nehézségekkel és bizonytalansággal küzd. A gyermekeknek lelkileg is megterhelő a bezártság. Bár az intézmények egyes esetekben biztosítanak gyermekfelügyeletet, ezt csak kevés család veszi igénybe, mert sokszor a szülők nem ezt tartják a legmegfelelőbb útnak. Érthető hát, hogy sok család nagyon várja már, hogy megnyissanak az intézmények.

A nehézségek ellenére mégis a biztonság, az élet védelme kell, hogy az elsődleges szempont legyen: várjuk a nyitást, de nem bármilyen áron. Ne veszélyeztessük a gyermekeket, tegyünk meg mindent, hogy ne legyen több árván és félárván maradt gyermek, ne legyen több megözvegyült szülő, ne legyen több pedagógus áldozat! Kérjük ezért a kormányzatot, hogy halassza el az általános iskolák és óvodák április 19-re tervezett nyitását! Kérjük továbbá, hogy a szülők kapjanak bérkompenzációt, rendeljenek el felmondási tilalmat, támogassák a munkáltatókat, hogy ne szüntessenek meg álláshelyeket, egyetlen szülő se kényszerüljön választani egészségének veszélyeztetése és a család egzisztenciális ellehetetlenülése között.

További cikkeink

Érd fosszilis kibocsátása két fontos részből tevődik össze: a fűtésből eredő kibocsátásból, ami százötvenezer tonna évente, és a közlekedésből, ami harmincezer tonna.

További cikkeink

Május 22-én, vasárnap délután ismét több száz jól öltözött motoros száll nyeregbe, hogy részt

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email