A Közgáz SC és DSK elleni szorosnak mondható 3:0-s vereség után előbb a Tatabányai RSE otthonában kapott ki 3:1-re, majd az ajkai Röpisuli SE idegenben 3:0-ra győzte le a Delta RSE Érdet a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszásában.
Az előző önkormányzat mindent megtett a közétkeztetés biztonságáért, és a Klassz Menza Kft. igazolta, hogy képes ugyanolyan színvonalú szolgáltatásra, mint jogelődje. Ezt T. Mészáros András mondta sajtótájékoztatóján. A jegyzőváltás körül kialakult helyzetet „politikai csinnadrattának" nevezte.
Eddig, ha nem tudtuk rávenni a szomszédot, hogy legyen szíves ne autógumival vagy a kiselejtezett nappalibútorral fűtsön be, mert az se neki, se nekünk nem jó, akkor a helyi, járási hivatalhoz fordulhattunk segítségért. Március 1-jétől azonban a megyei hivatal veszi át a feladatot.
Popov Patrik góljával még vezetett az Érdi VSE az SC Sopron elleni hazai találkozóján az NB III Nyugati csoportjának 31. fordulójában, de a vendégek Kustor Noel mesterhármasával végül 4–1-es győzelmet arattak.
A következő napokban néhol még fagyhat, de aztán enyhülés jön. Április utolsó napjaiban is változékony lesz az időjárás: napsütésre, de záporokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hosszú idő után új vezetője lesz az érdi polgármesteri hivatalnak, közölte Csőzik László polgármester hivatalos Facebook oldalán.
A 2020-as szezonra alaposan átalakult az akrobatikus tornászok versenynaptára. Az új idény az eddig megszokott tavaszi-őszi időszak helyett három hónap alatt lezajlik, amely nagyban érintette az egységek felkészülését, akiknek már február 16-án, a Balance Kupán kell bizonyítaniuk.
Petró Krisztinát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület érdi tagja arról számolt be az Erdmostnak, hogy a hűvösebb tavasz miatt sok süni kerül veszélybe. Ha olyan sündisznót látunk, amelyeik szemmel láthatón nincs jól, vigyük el egy sümmentő központba.
A tabella 8. helyén álló Érdi VSE a 6. helyezett SC Sopront látja vendégül az NB III Nyugati csoportjának 31. fordulójában, az Ercsi úti Sporttelep zárt kapui mögött. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések a köznevelési intézményekben, a budapesti agglomerációhoz tartozó, Pest megyei településeken működő 16 iskola fejlesztésére mintegy 60 milliárd forintot fordítanak.