A baleset az M6-os autópálya 22-es kilométerszelvényénél, Érd térségében történt, a Dunaújváros felé vezető oldalon.
Az állam és az önkormányzat mellett a szülőknek is fizetniük kell a gyerekek bölcsődei gondozásáért szeptember elsejétől Százhalombattán – írja a Halom TV-re hivatkozva a hirtukor.hu.
A nyitókörhöz hasonlóan az NB III Nyugati csoportjának harmadik fordulójában is újoncot fogad az Ercsi úti Sporttelepen augusztus 12-én, 17.30-tól az Érdi VSE, amely a ZTE FC második csapatát látja vendégül.
A Budapest–Székesfehérvár vonalon 20-30, esetenként 50 perccel is meghosszabbodik a vonatok menetideje, mert Nagytéténynél meghibásodott a biztosítóberendezés. Érden nem működik a fénysorompó a Bagoly utcában és az Esküdt utcában sem.
Egy MR vizsgálat senkinek sem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, ami teljesen normális. Azonban sokunk számára, hiába a jól megválasztott diagnosztika központ, az MR egyet jelent a rémálommal. Dr. Mester Ádám, radiológus főorvossal oszlattuk el a félelmeket a Bundáskenyér című műsorunkban.
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4746 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, világszerte viszont húszmillió fölé emelkedett a regisztrált betegek száma.
Átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak júliusban a fogyasztói árak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint az élelmiszerek, szeszes italok és dohányáruk ára emelkedett jelentősen.
Alig két hete jött létre a Facebookon egy zárt csoport, amelynek az a célja, hogy Érdnek és Százhalombattának közös kórháza legyen. A kezdeményezést már közel háromezren támogatják és az adminok azt remélik, hogy a közösség erejével nyitott füleket találnak a döntéshozók körében.
A M0-s autóút déli részénél, az erős forgalom miatt lassú a haladás a Hárosi Duna-híd előtt az M1-es autópálya felé. A híd közepéig araszolásra kell számítani a csepeli pihenőtől – közölte az Útinform.
Augusztus 25-én az Érdi Jégcsarnokban játszik zárt kapus edzőmérkőzést egymással a Hydro Fehérvár AV 19 és a Gyergyószentmiklósi HK.