Az Érdi Kyokushin Karate SE két sportolója, is részt vett a nyolc ország versenyzőit felvonultató XX. Kyokushin Belgrade Trophy elnevezésű versenyen. Than-Csernyik Maja ezüstérmes lett kategóriájában, míg Herendi Péter az aranyérem mellett a verseny „Best Spirit” díját is kiérdemelte.
A Hál-Ép Telekommunikációs Hálózattervező és Kivitelező Kft. hálózatfelújítási munkálatokat végez Százhalombattán az Olimpia, Bajnok, Aréna, Sport, Ilonka, Labda utcákban és a Triatlon közben október 4-től – olvasható a battanet.hu-n.
A koronavírus-járvány miatt nem tudta megvalósítani előzetes terveit Érd legutóbbi Ifjúsági Önkormányzatának testülete – mondta el Havril Koppány diákpolgármester az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
Hazai pályán nyert 24–21-re a Kőrösi KDSE a Ceglédi KKSE II-Abony ellen a Pest megyei kézilabda bajnokság másodosztályának második fordulójában.
Szeptember 21-én és 22-én harmadszor rendezték meg a Civitas Sapiens Okos Város konferenciát és kiállítást, melyet Csőzik László, Érd polgármestere és két önkormányzati képviselő, Balla Imre és Gál Alex is megtekintett.
Szeptember 29-én, 18 órától az Alba Fehérvár KC-t látja vendégül a válogatott szünet előtt az ÉRD Arénában a K&H női kézilabda liga negyedik fordulójában az ÉRD. Horváth Roland együttese első pontjait szerezheti meg az új idényben.
Szeptember 29-én, 10 és 14 óra között véradást tart a Magyar Vöröskereszt területi szervezete az Érdi Rendőrkapitányságon (2030 Érd, Felső utca 4.).
A GTS Investment Kft. az ELMŰ megbízásából gallyazást végez Érd területén az Érd-Sasváros 20 kV-os elektromos hálózat nyomvonalán – olvasható az erd.hu-n, ahol hozzátették, a munkálatokat a szeptember 27-i héten végzik, a keletkezett hulladékot egy héten belül elszállítják.
Elkezdődtek a regionális futsal bajnokság budapesti 1. csoportjának küzdelmei, ahol az első forduló első két mérkőzését a Treff Sportcsarnokban rendezték. A 5 Stars SE 8–2-re verte a Szigetszentmiklóst, míg az Érd-SZISE 7–7-es döntetlent játszott a Csepellel.
Bár az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, európai szinten, az árakat tekintve, továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A Duna House várakozásai alapján területenként és ingatlantípusonként ugyan különböző mértékben, de további áremelkedés várható