Több mint száz produkciót neveztek az október 16-án és 17-én Bonyhádon már 19. alkalommal megrendezett Halmos Béla Országos Népzenei Találkozóra, ahol a budaörsi Ilyés Gyula Gimnázium tizenegyedikes diákja, Hajdu Zsófia egy moldvai népdalcsokorral kiemelt nívódíjat érdemelt ki.
A Dunaújvárost fogadja az ÉRD a női kézilabda NB I-ben, míg az Érdi VSE labdarúgói az éllovas BVSC-t látják vendégül, de a hétvégén a Delta RSE Érd NB II-es női röplabdacsapata és a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdaegyüttese is hazai környezetben lép pályára.
Október 31-én, 13 órától az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában a listavezető BVSC-Zuglót látja vendégül az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen.
„Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” – hallgattuk oly sokszor gyerekkorunkban József Attila versét, s nem gondoltuk volna, hogy a mai világban "lasszóval kell fogni" azokat a fiatalokat, akikből később hivatásos tűzoltó lehet. Pedig a szakma nagyon menő és biztos munkahelyi lehetőség.
A korábbi, rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett rézsű eróziós károkat állítják helyre a szakemberek az M0-ás autóút és a 6-os főút csomópontjában, a Csepel felől érkező forgalom lehajtó ágán, 2021. november 2-10. között.
Csaknem 3000 milliárd forintnyi lakossági hitel van felfüggesztés alatt, de pár nap múlva már csak kérelemre maradhat fenn ez az állapot, előírt csoportok számára. A tét nem kicsi: akár három és fél évvel és milliókkal toldódhat meg a moratórium fenntartása.
A halottak napi hosszú hétvégén a temetőben, vagy akár otthon is sokan gyertyát gyújtanak, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Ilyenkor megnő a tűzesetek száma, többnyire a figyelmetlenség miatt, figyelmezetett az Érd FM 101.3-on Rózsa Gábor, az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője.
Az árak emelkedése megállíthatatlannak tűnik, s a kormány intézkedései csak fűtik ezt. Mindeközben teljes ágazatok leállása fenyeget a növekvő költségek miatt: műtrágya, papír, dízeladalék, szállítás. Az energiahordozók többszörösére drágulása előbb-utóbb eléri a lakosságot is.
Október 31-én, azaz most vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali három óráról kettőre kell visszaállítani. Aznap nyilván mindenki örömmel fogadja majd a plusz egy órányi „ingyen pihenőt”, este viszont, de főleg hétfő reggel a legtöbben már inkább visszacsinálnánk.
Jótékonysági Halloween-i Retro Party és családi nap lesz a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ szervezésében a Bivaly Csárdában október 30-án. A programok között szerepel tökfaragó verseny, Halloweeni dekorációk készítése, sétalovagoltatás és Retro Party is.