Az Érdi Járásbíróság 2019. október 21-én három büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében az elkövetéstől számított egy hónapon belül.
Szombaton a horgászok három helyszínen takarítanak. Fél nyolckor találkoznak a Molnár utca végén, a Duna-parton, és tíz-tízfős csapatokban vágnak neki a szemét felszámolásának. Önkéntesek a helyszínen csatlakozhatnak, a tízfős limit erejéig. Addig is lássuk, mi mindent rejtett egy hulladékhalom.
Kipufogót akart lopni egy érdi telephelyen parkoló autóból két tárnoki férfi. A tulajdonos megzavarta őket, a menekülő tetteseket pedig elkapták a rendőrök. Mint kiderült, a kipufogólopás csak a jéghegy csúcsa volt, a bűnlajstromon kábítószer-birtoklás, közokirat-hamisítás és csalás is szerepel.
Négy korosztályban is tatamira léptek hétvégén Kecskeméten a Diósdi DSE és Érdi Judo Club cselgáncsozói a mögöttünk hagyott hétvégén, míg Büki Viktória Szlovéniából hozott haza egy bronzérmet.
Ép testben ép lélek, tartja egy mondás, de ez fordítva is igaz. Nemrégiben volt a lelki egészség világnapja. Mirk Zsófia pszichológust, mediátort, coachot kérdeztünk arról, mit tehetünk azért, hogy lelkileg egészségesek legyünk, és külön lehet-e választani egymástól a lelki és testi egészséget.
Kívánságládát helyeztek el a Barátság Kulturális Központban, felmérni, hogy a közönség milyen programot látna szívesen. Az ötleteket az árkádok alatt elhelyezett postaládába lehet bedobni.
1 441 706 embert oltottak be, ebből 421 915 már a másodikat is megkapta. 6502 az új fertőzött, ezzel a járvány kezdete óta összesen 539 080 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a női kézilabda EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének párosításait. Az ÉRD az orosz Kuban Krasznodarral találkozik a csoportkörbe jutásért rendezett párharcban.
Sorra szállnak fel a füstök Érd kertjeiből, de miközben elégetjük az avart vagy a levágott ágakat, ne feledkezzünk el azokról a kis vagy nagyobbacska almaméretű gombócokról sem, akik már téli álmukat alusszák a gallyak között. A sünökről van szó, akik sokszor sajnos az avarégetés áldozatává válnak.
Március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított három hónapos időszak. A vállalkozások 98 százaléka átállt az új rendszerre. Így a magánszemélyek részére kiállított számlákat is látja majd a NAV - ugyanakkor a vevő személyes adati anonimak maradnak.